Hirdetés

10 ember akik koruk szerint már nyugdíjasok, de szívük még fiatalként dobog.

A kor valójában mint olyan nem létezik. Minden ember más és más. Ezért nem lehet tudni, hogy ki milyen tempóban, és milyen módon öregedik. Korunk valójában csak azt jelzi, hogy mióta megszülettünk a föld hányszor kerülte meg a földet. Ez egy emberi számítás. Nincs kihatással a szervezetünkre. A test és a lélek nem ez alapján dönti el, hogy épp mennyi idős. Mint ezek az emberek is. Koruk szerint már a nyugdíjasok életét kellene élniük, de őket ez nem érdekli. Ők azt teszik amihez kedvük van.

Hirdetés

1.Linda Rodin. 69 éves, és stylist ként dolgozik New York-ban. Előtte több évig modellként dolgozott, majd fotós volt. Linda azt az elvet vallja, hogy az élet 60 év felett kezdődik.Amikor valaki megkérdezi tőle, hogy tud olyan elegáns és pozitív lenni, akkor csak azt mondja: “Rájöttem, hogy nem leszek fiatalabb, és ezt el is fogadtam. Ez így normális. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy gyönyörűen öregszem. ”

The real and the faux. ?

A post shared by Linda Rodin. (@lindaandwinks) on

Hirdetés

Hirdetés

2. Jeffrey Life, 79 éves, terapeuta, testépítő. 60 évesen komoly problémái voltak az egészségével. A mozgás nagyon nehezére esett. Legyen szó sétáról, vagy csak egy cipő bekötéséről. Ekkor döntötte el, hogy a kezébe veszi életének irányítását. Most 79 éves, hetente többször edz az edzőteremben, taekwondózik és thai bokszol.

Hirdetés

3. Daphne Self, 89 éves modell. 1928. július 1-jén született Londonban. 21 éves korában egy helyi versenyen a legszebbnek bizonyult, így egy magazin címlapjára került. Szép karrier előtt állt. Ám mikor férjhez ment, a családnak szentelte az életét és visszavonult. 70 éves volt, mikor elvesztette férjét. Ekkor visszatért a modell szakmába.

Hirdetés

Jasper James Photography with Stylist Lucy Ryder Richardson

A post shared by Daphne Selfe (@daphneselfe) on

Hirdetés

4. A brit Doris Long 102 éves és kedvenc időtöltése a hegymászás. Doris már több mint 17 éve foglalkozik ipari hegymászással! Guinness rekorderként is számon tartják.

Hirdetés

5. Sarah Jane Adams, 63 éves designer. Ő azzal vált híressé, hogy tinédzser lélekkel vásárolja ruháit, és ezeket posztolja is a közösségi médiába. A hálózat népszerűsége és a rajongók iránti szeretet arra késztette Sarát és férjét, hogy eladják a házukat Ausztráliában, és utazgassanak a világ minden tájára. Így a rajongókkal is közelebbi kapcsolatot tud ápolni, és világ minden táján be tudja mutatni a fiatalok stílusát.

Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés

6. Yvonne Daulin, 90 éves korcsolyázó. Ő egy híres amerikai korcsolyázó, aki rendszeresen versenyeken is indul. Annak ellenére, hogy egy komoly auto baleset után az orvosok megtiltották neki. Ennek már 10 éve, és bebizonyította, hogy képes folytatni. Szabadidejében gyerekeket oktat.

Hirdetés

Hirdetés

7. Pavel Rezvoy 65 éves ukrán férfi, aki meghódította az óceánokat. 2004-ben az Atlanti-óceánt, majd egy évvel később az Indiai-óceánt.

Hirdetés

8. Annette Larkins, 76 éves. A képen 5 évvel ez előtt, 71 évesen látható. Az amerikai nő szerint az ő fiatalsága abban rejlik, hogy nem eszik semmit ami “kezelésen” esik át. Ez azt jelenti, hogy nyers ételre váltott 40 éves korában. Nyers zöldségek és gyümölcsök, diófélék, bab, gabonafélék, kelbimbók és gyógynövények. Nem eszik húst és tejterméket.

Hirdetés

9. Iris Apfel 96 éves belsőépítész,tervező. Sikeres munkájában. Elismert, hisz még a Fehér Házban is kapott munkát. Iris különleges szenvedélye a ruhák gyűjtése, amelyet 12 éves korában kezdett. 2005-ben volt egy hatalmas kiállítása ami nem csak a rajongói hanem a hírességek körében is nagy érdeklődést keltett.

Photo by Sabine Beckert

A post shared by Iris Apfel (@iris.apfel) on

CAFA 2017

A post shared by Iris Apfel (@iris.apfel) on

10. Buddy Winkle 89 éves Híres instagram nagyi. A pályafutása egy kusza véletlennek köszönhető, mikor unokája ruhájában pózolós képét megosztották. Ezt a média nagyon felkapta. Híressé váltak, és a nagyi úgy döntött, hogy saját karriert épít. Követői közt van Rihanna is.

???

A post shared by BADDiE (@baddiewinkle) on

‼️? Let's get it ‼️?

A post shared by BADDiE (@baddiewinkle) on

Forrás:

szorakoztato

loading...