Hirdetés

A szkeptikusok észrevették, hogy Armstrong csizmájának talpa nem egyezik a Holdon lévő lábnyomokkal. Az emberek valós tényekkel vágtak vissza nekik…

Habár 50 év eltelt a Holdra szállás óta, mindmáig vannak olyan emberek, akik még kételkednek ebben a történelmi eseményben. Éppen ezért, az sem túl meglepő, hogy az alábbi összeesküvés-elmélet ilyen könnyen elterjedt.

Hirdetés

Az egész akkor kezdődött, amikor egy szkeptikus kiszúrta, hogy Neil Armstrong űrcsizmájának talpa nem egyezik meg azzal a lábnyommal, amit a Holdon hagytak. Szerencsére az ellentábor azonnal reagált és konkrét tényekkel, illetve magyarázatokkal próbálták eloszlatni a kételyeket.

Hirdetés

Erről a képről volt szó. Azonban volt néhány dolog, amiről nem volt tudomása a kétkedőnek. Az első, hogy az űrhajósok, akik a Holdra léptek, az alábbin kívül még viseltek egy plusz védőbakancsot is.
A másik, hogy a lábnyomok, amikkel próbálta cáfolni a Holdra szállást, nem is Neil Armstonghoz tartoznak, hanem Buzz Aldrinhoz.

Hirdetés

A védőbakancsokat több 100 másik tárggyal együtt a Holdon hagyták, hogy csökkentsék a súlyt a visszaútra.

Hirdetés

Továbbá abba is belekötöttek, hogy nem is ugyanaz a ruha van az alábbi két képen.

Hirdetés

Hirdetés

Egy ekkora volumenű küldetésre nyilván nem egy darab ruhát kapnak az űrhajósok.

Hirdetés

Egyébként ilyen volt a védőbakancs, amit pluszban viseltek.

Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés

Erről pedig röntgenfelvétel is készült, amin már jól láthatók a talpán lévő redők.

Hirdetés

Sok képen látható a plusz védőcipő, aminek ottmaradt a nyoma a Holdon.

Hirdetés

További érdekesség, hogy a lábnyomok, amiket a Holdon hagytak, valószínűleg több millió éven át ott lesznek, ugyanis nincsen légmozgás, ami eltüntetné azokat.

Hirdetés

Hirdetés

Ő pedig Neil Armstrong, az első ember, aki a Holdra lépett.

Elképesztő, hogy mind a mai napig vannak olyan emberek, akik szerint hazugság a Holdra szállás, mi több, az idejüket nem sajnálva, aktívan dolgoznak azon, hogy ezt be is bizonyítsák.

Valamiért képtelenek elfogadni ezt a tényt, illetve azt is, hogy ha koholmányról lenne szó, gyakorlatilag lehetetlenség lenne, hogy a több ezer emberből, akik a projekten dolgoztak – nem beszélve azokról, akiknek ők továbbadták az információkat – senki se szivárogtatta volna ki az “igazságot”, 5 évtizeden keresztül!


loading...