Hirdetés

Ezt jósolta Nostradamus a következő öt évre: “2019-ben az egész Bolygó hatalmas változáson megy át”

Félelmetesek Nostradamus jóslatai a következő öt évre nézve, Bolygónk teljesen meg fog változni, főleg, ami a politikát illeti. Nostradamus szerint 2019-ben az Emberiség figyelme elterelődik a politikáról és a Spiritualitás felé tekint majd, míg 2023-ban ismét békére lel a Föld.

Hirdetés

Hirdetés

Nostradamus, igazi nevén Michel de Nostredame, a Les Prepheties nevű írásával hívta fel magára a figyelmet. A szerzemény első kiadása 1555-ben jelent meg. Megjelenése óta töretlen a sikere, igazi kultusz kerekedett köréje. Nostradamus pedig minden idők legnagyobb jövendőmondója lett.

Hirdetés

Nostradamus a francia reneszánsz kiemelkedő alakja volt, jövendölései és próféciái szorosan kapcsolódnak a Biblia kódexéhez és más tanokhoz.

“Az írásaim jobban meg fogják érteni azok, akik a halála után jönnek.” – írta Nostradamus.

Hirdetés

Legismertebb jövendölései Hitler felemelkedéséről és bukásáról, a Holdra szállásról és John F. Kennedy meggyilkolásáról szólnak.

Hirdetés

A feltételezések szerint Nostradamus saját halálát is megjósolta: halála előtt egy nappal megírta, hogy ágyban fognak rátalálni.

Hirdetés

Nostradamus jövendölési a következő 5 évre:

Hirdetés

2019 – a politikai erő teret veszít, az emberek Isten felé fognak fordulni;

2020 – a pusztítás jelensége veszíteni fog, az isteni tudat kezd teret hódítani;

Hirdetés

2021 – kedvező feltételek születnek a spirituális tudat fejlődésére;

Hirdetés
Hirdetés

2022 – az emberiség megbékél és kész harmóniában és békében élni;

2023 – a világbéke teljesen helyreáll;

Forrás:
Hirdetés

twice

loading...