Amikor gyermekkori bántalmazásról beszélünk, sokan a fizikai sérülésekre gondolnak, nem az érzelmi sebekre. Pedig az érzelmi bántalmazás és az elhanyagolás gyakran még alattomosabb. Nincs látható nyoma, ezért könnyű elsiklani felette. Ráadásul a gyerek sokszor nem is tudja, hogy bántják, mert neki ez a „normális”. Közben olyan hiedelmeket épít be, mint hogy „a szeretetet ki kell érdemelni”, „ha nem vagyok tökéletes, kudarc vagyok”, „nem engedhetem le a falakat”, vagy „értéktelen vagyok”.
Felnőttként már felismerhető, hogy ez bántalmazás volt, és nem járt volna senkinek. Mégsem tűnnek el egy csapásra a régi túlélési minták. A logika kevés, ha a megszokott védekezés közben rombolja a kapcsolatokat és az önképet. A The Mighty közösségében többen megosztották, hogyan hatott rájuk a gyermekkori érzelmi bántalmazás később. Sok vallomás fájdalmasan ismerős lehet. Ettől még nem vagy egyedül, és a változás lehetséges.
Személyiségzavarok
„Kötődési gondjaim vannak, bizalmi problémáim, és állandóan attól félek, hogy mindenki elhagy. Ennek sok része a BPD-mhez kapcsolódik…”
A gyerekkor több fejlődési szakaszból áll, és a bántalmazás meg tudja zavarni ezeket. Kutatók olyan emberek agyi felvételeit hasonlították össze, akik átéltek gyermekkori traumát, és akik nem. A bántalmazást vagy elhanyagolást átélt csoportnál eltéréseket találtak olyan területeken, amelyek az impulzusokkal, a stresszreakcióval és az érzelmi szabályozással függenek össze. Emiatt egyesek felnőttként fogékonyabbak lehetnek mentális zavarokra és személyiségzavarokra, például a hisztrionikus személyiségzavarra.
Mentális egészségi nehézségek
„Komoly szorongás és depresszió van bennem a gyerekkorom miatt. A legnagyobb gond, hogy rosszul kommunikálok, és nem tudom elmondani az érzéseimet. Ehhez szoktam hozzá, mert régen nem volt szabad beszélnem arról, mit érzek. Ha feszült helyzet van, hányingerem lesz, kényelmetlenül érzem magam, és azonnal felszökik a szorongásom…”
A kutatások szerint a gyermekkori trauma növelheti a depresszió és más mentális problémák kockázatát. Emellett gyakoribb lehet a szerhasználat is, főleg akkor, ha valaki így próbálja csillapítani a belső feszültséget.
Túlzott bocsánatkérés
„Mindenért bocsánatot kérek. Ha valaki nem ír vissza, azt hiszem, haragszik rám, és máris elnézést kérek. Ha kérek valamit, és úgy érzem, zavarom, megint bocsánatot kérek. Minden helyzetben azt érzem, hogy én vagyok a hibás.”
Gyerekként a folyamatos bocsánatkérés akár túlélési módszer is lehetett. Felnőttként viszont könnyen azt eredményezi, hogy magadra veszel olyan felelősséget is, ami nem a tiéd. Így például elnézést kérsz a késésért, pedig a busz késett, csak azért, hogy megelőzz egy vitát.
Bizonytalan énkép
„Nem igazán tudom, ki vagyok, és mit gondolok valójában. Szinte minden mondatomról azt érzem, mintha az adott helyzetre találnám ki. Az érzéseimet is nehezen tudom beazonosítani.”
Egy biztonságos közegben a gyerek kipróbálhat dolgokat, felfedezheti, mi érdekli, és közben épül az önbizalma. Bántalmazó környezetben ez sokszor elmarad, ezért felnőttként megjelenhet az alacsony önértékelés és az identitás bizonytalansága. Ez kimerítő, mert nehéz megmondani, mit szeretsz, miben hiszel, merre tartasz. Idővel a bizonytalanság a kapcsolatokban is feszültséget okozhat.
Konfliktuskerülés
„Nem bírom a konfliktust, a hangos, hirtelen zajokat, a kiabálást, a sikítást, vagy bármilyen agressziót. Azonnal bekapcsol a küzdj vagy menekülj reakcióm.”
Ha valaki olyan otthonban nő fel, ahol sok a veszekedés, állandó készenlétben élhet. Ez a feszültség később is megmaradhat, és azt az érzést keltheti, hogy bármikor történhet valami rossz. Így egy hangos zaj vagy kiabálás túl erős szorongást válthat ki, még akkor is, ha a helyzet valójában nem veszélyes.
Túlzott önkritika és perfekcionizmus
„Mindenért magamat hibáztatom. Folyton küzdök azzal az ingerrel, hogy szétszedjem magam. Sokszor érzem azt is, hogy nem vagyok elég jó, és ez megnehezíti az iskolát, a randizást, meg az álláskeresést.”
Ha gyerekként azt tanulod meg, hogy csak a tökéletes teljesítmény elfogadható, sok dolog örömtelenné válik. A túlteljesítés kívülről sikernek tűnhet, de belül felemészthet. Még eredmények mellett is megmaradhat az üresség és az „ez sem elég” érzése. Az önbecsülés nem a hibátlanságból fog felépülni, és sok érintettnek idő kell, mire képes lesz élvezni valamit csak azért, mert jólesik, akkor is, ha nem megy elsőre.
Bizalmi problémák
„Nem kérek segítséget senkitől, mert nem bízom senkiben. Azt hiszem, ha valaki segít, biztosan kér majd valamit cserébe. Vannak barátaim, de legjobb barátom nincs. Távolságot tartok, automatikusan felhúzom a falat.”
Ha a gondozó érzelmileg vagy fizikailag nincs jelen, a gyerek gyakran kényszerből lesz „túl önálló”. Megtanulja, hogy magára számíthat, másra kevésbé. Felnőttként ez átcsaphat bizalmatlanságba, és abba, hogy a segítségkérés veszélyesnek tűnik.
Érzelmi elérhetetlenség
„Nagyon védekező vagyok, ami hidegnek vagy bántónak tűnhet. Sok negatívumot mutatok, ez a pajzsom, hogy ne sérüljek.”
A gyermekkori bántalmazás hatása gyakran megjelenik felnőtt kapcsolatokban is. Sokan egyszerre félnek az elhagyástól, és közben távol is tartják a másikat. Ha valaki bántó közegben tanulta meg a kötődést, kialakulhat ambivalens vagy elkerülő kötődési minta. Emiatt nehezebb bízni, megnyílni, és biztonságban maradni közelségben.
A körforgás ismétlése, vagy az attól való félelem
„Félek a szülőségtől, mert nem akarom elrontani a gyerekemet.”
A bántalmazás mintáját nehéz megszakítani. Sokan megfogadják, hogy sosem lesznek olyanok, mint az őket bántók, mégis előjöhetnek tanult reakciók. Ez nem jelenti azt, hogy valaki rossz ember, inkább azt, hogy a régi védekezések még dolgoznak. Ilyen lehet például a hallgatással büntetés, a problémák kerülése a nyílt beszélgetés helyett, az empátia kimutatásának nehézsége, vagy az, hogy valaki nem tud vigaszt nyújtani, amikor kellene.
Fejletlen megküzdési eszközök
„Évekig kirohanásaim voltak a közösségi médiában. Dühös, vitát kereső posztok, csak a bennem lévő harag miatt. Vannak üzeneteim, ahol leírtam, mennyire nyugtalanító dühöt érzek a mellkasomban. Az iskolai és családi érzelmi bántás nagyon tönkre tud tenni…”
Amikor egy szülő megnyugtatja a gyerekét, közben azt is tanítja, hogyan nyugtassa meg saját magát. Egészséges környezetben a gyerek megtanulhat beszélni az érzéseiről, zenét hallgatni, pihenni, vagy segítséget kérni. Ha ez a támogatás kimarad, felnőttként nehezebb lehet kezelni a szomorúságot, a haragot, vagy a szégyent. Ilyenkor gyakoribbá válhatnak a káros módszerek, például a falásrohamok vagy az alkohol.
Nehéz szeretetet elfogadni
„Nehezen fogadok el bármilyen szeretetet, mert gyerekként mindig feltételekkel jött, vagy manipulációra használták. Nem bízom benne, hogy valaki feltétel nélkül tud szeretni. Ezért elrejtem magam részeit, és nem engedem meg azt a sebezhetőséget, ami a szeretethez, a választottsághoz és az elfogadáshoz kell.”
Sok érintettnek könnyebb adni a szeretetet, mint elfogadni. Mások megérdemlik, ők viszont nem, legalábbis ezt tanulták. Ha a szeretet gyerekként mindig „árhoz” kötődött, akkor felnőttként gyanús lehet, ha valaki csak úgy kedves. Előfordul az is, hogy valaki azt érzi, „átveri” a másikat, mert ha a másik megismerné a valódi énjét, elfordulna tőle. Ez a gondolat gyakran abból fakad, hogy a gyerek éveken át azt hallotta vagy azt érezte, hogy ő alapból nem szerethető.
Nehéz örülni és elhinni a sikert
„Mindig azt érzem, hogy mindent rosszul csinálok. Nagyon nehéz meggyőzni arról, hogy valamiben jó vagyok.”
Felnőttkorban jöhet el először az a szabadság, amikor valaki kipróbálhat új dolgokat, és megismerheti önmagát. Mégis, az öröm sokaknál bűntudattal vagy szorongással keveredik. Ennek ellenére az új élmények segíthetnek az énkép építésében, a hobbik pedig erősíthetik az önbizalmat.
A gyógyulás nem mindig gyors, de léteznek terápiás módszerek, amelyek segíthetnek a gyermekkori érzelmi bántalmazás feldolgozásában. Segítséget kérni nem szégyen, akkor sem, ha a történtek régen voltak.
