Érdekesség

15+ ember, akinek jó helyről nő a keze

A tudomány azt mondja, hogy ha a kezünkkel dolgozunk, segíthetünk az agyunknak pihenni, és megoldást találni az előttünk álló problémákra. De be kell látnunk, hogy nem mindenki születik egyformának, ha erről a tehetségről van szó. És míg egyesek úgy gondolják, hogy idővel kreatívvá nevelhetjük a kezünket, mások szerint a kreativitás nem tanulható. Akárhogy is, mi úgy gondoljuk, hogy az a helyes út, ha azt választjuk, hogy azt csináljuk, ami boldoggá tesz minket, akár kiemelkedünk benne, akár nem.

Lenyűgöző mindaz a csoda, amit az emberi elme és a kezek képesek létrehozni. Ezért megosztjuk néhány ügyes kezű ember művészi alkotásait, amelyek teljesen inspirálni fognak.

1. ”Apukám megjavította a gyerekem kedvenc játékának lábát.

2. Előtte és utána

3. ”Egy gyönyörű projekt, amin már néhány hónapja dolgozom.”

4. ”Mindenki azt mondta, hogy 3 évvel ezelőtt elment az eszem, amikor elkezdtem egy ananászt termeszteni a boltban vásárolt ananászból.

5. ”A cipőm cipőfűzőjét cipzárral helyettesítettem.”

6. ”A garázsfalam, amikor 2016-ban megvettem a házam, mostanáig – még mindig folyamatban van, de kezd összeállni.”

7. ”A gyerekem barátja összetörte a hógömbjét, a párom pedig megjavította.”

8. ”A magas faköltségek miatt úgy döntöttem, hogy egy játszóházat készítek teljesen ingyen raklapokból és ingyen tetőszerkezetből.”

9. ”2,5 évvel ezelőtt a szemétből mentettem meg, mára már majdnem kinőtte a lakásom”.

10. ”Szóval a fiam megjavította a zuhanyzónkat…”

11. ”Letakartam egy tollfoltot a kismamanadrágomon.

12. ”Újrafelhasználok néhány tárgyat, és javítok a rendszerezésen.”

13. ”Ezt az ékszeres dobozt a nagymamámnak készítettem. A régi háza lépcsőjéről származó tölgyfából készült.”

14. ”Kicsit megkésve, de itt a kerti átalakításom.”

15. ”Egy íróasztal, amit diófából és kőrisből készítettem, benne egy számítógéppel”.

16. ”Hogyan javítottam meg a barátom kapucnis pulóverét”

Neked is jó a kézügyességed? Mi a végső titkod a kikapcsolódáshoz egy hosszú és stresszes nap után?

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a napjainkportál fordításában.