Érdekesség

Julian McMahon halotti bizonyítványa aggasztó részleteket tár fel a halála körülményeiről – A színész a szcientológia „fővárosában” halt meg, és nem volt hivatalos temetése

Julian McMahon július 2-án hunyt el, 56 éves korában, miután már egy ideje titkos küzdelmet folytatott a rákkal. McMahon el a floridai Clearwaterben hunyt el, amit gyakran a szcientológia főhadiszállásaként emlegetnek. A színésznek nem volt hagyományos temetése, szertartás nélkül hamvasztották el – írja a Daily Mail.

A temetési szertartás hiánya miatt többen találgatásokba bocsátkoztak a halálával kapcsolatban, különösen, miután úgy tűnt, Kaliforniából a floridai Clearwaterbe telepedett át, mivel a várost a szcientológia „főhadiszállásának” tartják.

A szcientológusok úgy vélik, hogy az emberek „halhatatlan szellemi lények”, úgynevezett thetánok, és a reinkarnáció révén korlátlan lehetőségekkel rendelkeznek. A szcientológusokat ezért általában elhamvasztják.

Az ellentmondásos és titokzatos vallásnak számos híres követője van, többek közt például Tom Cruise és John Travolta. Clearwaterben mintegy 4000 szcientológus él, és az egyház Flag nevű óriási főhadiszállása uralja a belvárost.

McMahon, akit a nézők leginkább a Kés/alatt és a Bűbájos boszorkák című sorozatokból ismerhettek, fej-nyaki rák szövődményeként kialakult tüdőáttétek következtében halt meg. Azt azonban nem hozták nyilvánosságra, pontosan milyen rákot diagnosztizáltak eredetileg a színésznél.

Az ausztrál származású színész halotti bizonyítványán egy, a kaliforniai Encino Ventura Boulevardon található cím van feltüntetve, ez azonban nem lakóépület – egy showbiznisszel foglalkozó könyvelőcég és két másik vállalkozás működik benne. Ugyanakkor halála előtt senki nem tudott róla, hogy bármilyen összeköttetése lett volna Clearwaterben.

Korábban feleségével, az egykori modell Kellyvel volt egy lenyűgöző, három hálószobás, négy fürdőszobás medencés otthona Hollywoodban, amelyet 2015-ben 2,16 millió dollárért adtak el.

Utolsó ismert kaliforniai lakhelyük egy Somisban található ház, amelyet a pár a feljegyzések szerint 2023 augusztusában adott el 2,825 millió dollárért.

Mondhatni, hogy „a semmiből” tűntek fel Floridában, és úgy tűnik, hogy semmilyen ingatlan nyilvántartás nem köti őket Clearwater környékéhez.

Amikor azonban kiderült, hogy a színész a floridai városban hunyt el, az interneten azonnal elindultak a találgatások.

„Clearwaterben élek… közel egy házhoz, amelynek John Travolta a tulajdonosa, mert körülbelül egy mérföldre vagyunk a szcientológiai központtól Clearwater belvárosában” – írta egy helybéli az Instagramon.

„Azon gondolkodtam, hogy Julian McMahon szcientológus volt-e, mivel (Kelly nyilatkozata) szerint Clearwaterben halt meg, mert mi másért élte volna ott élete utolsó hónapjait? A hírességek, akik ezt teszik, általában szcientológusok. Meglepődtem, az biztos!”

A színész felesége, Kelly egy Super Spiritual Girl nevű weboldalt üzemeltetett, „sámán gyógyítónak” nevezte magát és az oldalán így jellemezte a vállalkozását: „Hiszünk a fény terjesztésében és a kollektív tudatosság erejében. Szeretettel várunk minden lelket, aki a gyógyulás, a wellness és az igazság felé vezető úton van. A kedvesség, hitelesség, integritás és őszinteség az alapértékeink.”

A pletykákra reagálva Tony Ortega szcientológus szakértő és író a Daily Mailnek nyilatkozva azt mondta, nem látott semmilyen bizonyítékot, ami arra utalna, hogy McMahon szcientológus lett volna. „A szcientológia uralja Clearwater egy kis belvárosi részét. De a legtöbb ember a közelébe sem megy. Sokakat a tengerpart vonz oda, aminek semmi köze a szcientológiához” – magyarázta.

McMahont utoljára márciusban látták nyilvánosan a The Surfer című pszichológiai thriller premierjén, Nicolas Cage oldalán, Texasban.

Bár senki nem tudta, hogy beteg, a sztár szemmel láthatóan soványabbnak és törékenyebbnek tűnt.

twice.hu