Kylee Monteiro, aki mindössze 18 éves volt és 11 hetes terhes, barátja, a 22 éves Gregory Groom áldozata lett. Az ügyészek szerint a férfi mellkasszúrással végzett a lánnyal, majd elásta őt a nagyszülei kertjében, a testet fákkal és bokrokkal takarva el.
Kylee utolsó üzeneteit halála előtt nővérének küldte, amelyben kétségbeesetten próbált segítséget kérni.
Az utolsó üzenet
Augusztus 7-én Kylee drámai szöveges üzenetet írt a testvérének, Faithnek. Ebben azt írta, hogy a barátja bántalmazta.
„A földre lökött, a hajamnál fogva húzott és fojtogatott” – írta a New York Post szerint.
„A telefonom le fog merülni, csak 4 százalékon van. Ha meghalok, Greg volt.”
Másnap reggel Gregory Groom besétált a rehobothi rendőrségre, és bejelentette, hogy Kylee eltűnt.
Groom azt mondta a rendőröknek, hogy Kylee nemrég jött el egy intézményből, taxival ment hozzá és ott akart maradni. Groom szerint vitába keveredtek a lány lakhatása miatt, majd Kylee később távozott.
A család hamar észrevette, hogy nagy a baj.
„Tudom, mindenki találgat…”
Kylee közösségi oldalain rendszeresen aktív volt, ezért szerettei hamar észrevették, amikor elmaradtak a bejegyzései. TikTokon korábban bejelentette terhességét, Gregről pedig azt írta, hogy úgy bánik vele, mint a „kincsével”, számolt be róla a CBS News.
Faith, Kylee nővére később azt mondta a sajtónak, hogy bár sokan gondolnak családon belüli erőszakra, szerinte erről nem volt szó.
A rendőrség augusztus 8-án kezdte keresni a lányt. Groomot először terhes személy elleni súlyos testi sértéssel, családon belüli erőszakkal és tanúk befolyásolásával vádolták.
Az ügyben akkor történt fordulat, amikor Groom megtudta, hogy átkutatják a nagyszülei házát. Ekkor az ügyész szerint beismerő vallomást tett.
Gregory Groom, a vád szerint, elmondta, hogy a ház mögötti vita után egy konyhakéssel két szúrást ejtett Kylee nyakán, egyet pedig mellkasán, majd a törött kést hátrahagyva 20 méterre elvonszolta a testet, és körülbelül másfél méter mélyre elásta.
Az állítólagos vallomás
Az ügyész elmondása szerint Groom egy egyszerű térképet is rajzolt a nyomozóknak, hogy megmutassa, hol van eltemetve Kylee. A keresőcsapatok a ház mögött, fák és lehullott gallyak alatt találták meg a kiásott földet.
Bár Groom beismerte a tettét, a bíróságon ártatlannak vallotta magát és előzetesben maradt. Következő tárgyalása szeptember 10-én várható.
Kylee nemrég érettségizett az Attleboro középiskolában. Nem tisztázott, hogy a születendő gyermeke valóban Groomtól volt-e.
A család és a közösség emlékei
Kira Schofield, a család egyik közeli barátja szerint Kylee kedves és szeretetteljes volt. A lányának is ő volt a legjobb barátnője.
„Szeretett volna anya lenni, nagyon boldog volt” – mondta Schofield a CBS News-nak.
Faith Monteiro is megszólalt a tragédia után:
„Elveszítettem a testvéremet, soha többé nem láthatom, nem köszönhetek el tőle, nem mondhatom el neki, mennyire szeretem.”
Faith szerint Kylee imádta az állatokat és mindig mosolygós, vidám lány volt.
„Nagyon szerethető, nyitott személyisége volt. Mindenkivel megtalálta a hangot és tele volt élettel.”
A Bristol megyei államügyész részvétét fejezte ki a családnak, és türelemre intette őket ebben a nehéz időszakban.
A helyiek virrasztást szerveznek Kylee emlékére. A megemlékezés augusztus 23-án este 7 órakor lesz a rehobothi Redway Plain & Veterans Memorial Gazebo-nál.