Egy elrejtett próba
A reggel fényes volt, Adrien Veyron lelke mégis üres. Kívülről mindene megvolt, pénz, befolyás, csillogás. A birtok kapuján belül azonban egy makacs kétely marta.
Majdnem egy éve járt Cassandrával. Szép volt, kifinomult, minden tekintet rászegeződött. Pont olyan, akit a város egy milliomos párjaként elképzelt.
Adrien mégsem tudta elhallgattatni a gondolatot. Őt szereti a nő, vagy a vagyonát?
Kockázatos játék
A félelem rossz ötletet szül. Adrien azt hazudta, autóbalesetet szenvedett, és nem tud járni. Onnantól tolószékben ült, gyenge és kiszolgáltatott szerepét játszotta. A szívet akarta látni, nem a díszletet. Marad-e Cassandra, ha eltűnik a csillogás?
A kezdet ígéretes volt. A nő a karjába kapaszkodott, drámai képeket posztolt, és hűségről beszélt. A falak között azonban más arcát mutatta. Sóhajtozott, ha segítséget kértek tőle. Gyakran eltűnt, rendezvényekre hivatkozott. Mikor azt hitte, senki nem látja, az érintése is kihűlt.
Adrien naponta nehezebb szívvel ébredt. A válasz látható volt, mégis fájt.
Csendes jelenlét
A bánat közepén valaki észrevétlenül közelebb lépett. Marbel, az új szobalány. Nem volt hivalkodó. Lila egyenruhát viselt, mozdulatai nyugodtak voltak.
Amikor Adrien pohár után nyúlt, Marbel csöndben a kezébe adta. Mikor Cassandra nem akarta tolni a széket, Marbel türelmesen vitte végig a kerten.
Nem sajnálattal nézett rá, és nem kapzsisággal. Férfit látott benne, akinek jár a méltóság.
Adrienben valami megmozdult.
Lehulló álarcok
Teltek a hetek, és Cassandra játéka széthullott. Egyre nyíltabban lett gúnyos. Azt mondta, már csak árnyéka önmagának.
A törés egy teraszpartin jött el. Cassandra selyemben és gyémántban nevetett. A társaság felé biccentett, majd Adrienre mutatott.
Nehéz csend után bizonytalan kuncogás futott végig a társaságon. Adrien arca lángolt. A mellkasa összeszorult. Soha nem érezte magát ennyire kicsinek.
Mögötte Marbel állt. Keze a tolószék fogantyúján nyugodt és biztos volt. Nem kellett beszélnie, a jelenléte is védett.
A lepel fellebben
Aznap éjjel Adrien sokáig bámulta a tükörképét. Félretette a hetekig viselt nyakmerevítőt. Cassandra ügyében már megvolt a válasz. De ott motoszkált benne egy új gondolat is, mi van Marbellel.
Másnap Cassandra sarkai kopogtak a márványon. Futó pillantás, majd közönyös bejelentés, ebédre megyek. Adrienben különös könnyedség ébredt.
Elég volt, mondta, és felállt a székből. A lába erős volt.
Cassandra megdermedt, aztán eltorzult az arca. Rávágta, hogy átverte. Legbelül tudta, ez nem szerelem volt. Kiviharzott, a felszínes hűség végre lehullt.
Adrien Marbel felé fordult, kész volt az ítéletre.
Váratlan válasz
Marbel halkan felszisszent, amikor meglátta, hogy jár. Összefonta a kezét a kötényén. Csend lett.
Végül megszólalt. Mindig éreztem, hogy valami nem stimmel. Láttam az erőt a karjában, amikor azt hitte, senki sem figyel. Nem a szerep érdekelt, hanem a magány a szemében.
Adrien szemébe könny szökött. Bevallott mindent. Félt, hogy csak a pénzéért szeretik, és soha nem látják őt igazán.
Marbel nem ítélte el. A kedvessége áttörte a falakat. Mellette olyat talált, amit pénzért nem lehet megvenni, nyugalmat.
Másféle élet
A ház megváltozott. Nem voltak többé végeláthatatlan partik. Nem visszhangzott üres nevetés. Adrien nem hajszolta a társaság tetszését. Inkább csendes reggeleket választott Marbellel. Rózsák között sétáltak, gyerekkori történeteket meséltek, együtt főzték a kávét.
A kötelékük nem vagyonból, rangból vagy szépségből nőtt ki. Tiszteletből, gyengédségből és abból, hogy látták egymást, úgy igazán.
Hónapok múlva újra belenézett a tükörbe. Már nem volt üres. A tekintete célt hordozott, a lelke élt.
Megfordult, és Marbel ott állt. Nem kért ékszert, sem nagy ígéretet. Egy halk mosoly elég volt.
Adrien végre megtalálta, amit keresett. Nem a csillogó világban, hanem abban a csendes nőben, aki megtanította neki, hogy a valódi szerelemnek nem kell próba.
