A késő délutáni nap hosszú árnyékokat húzott a csendes utcán, amikor a hétéves Emma Parker hazafelé sétált.
Rózsaszín hátizsákja ide-oda ütődött az oldalának, a félig nyitott cipzárnál kilógtak a füzetek. A válláról csíkos sál csúszott le, hiába igazgatta újra és újra.
Minden mozdulatlan volt, szinte ijesztően. Se autó, se szomszéd, csak a kopasz fák közti szél susogása.
Akkor látta meg őt.
A feketébe öltözött férfi
Az épület bejáratánál állt. Magas alak, fekete kabátban, felhajtott gallérral, az arcát sál takarta. Messziről is sütött róla valami rossz érzés. Nem várt, figyelt.
Emma megtorpant.
Apja hangja csendült fel benne: „Ha valami rossznak tűnik, ne hagyd annyiban. Kapcsold fel a villanyt, csapj zajt.”
A férfi tekintete rá szegeződött. Szeme összeszűkült, éles és hideg volt.
Lépett egyet, majd még egyet. A fejét oldalra billentve végigmérte az üres utcát, mintha meggyőződne róla, hogy nincs a közelben senki.
Emma szíve a fülében dobolt. Tenyere nyirkossá vált. A férfi gyorsított a léptein.
Egy pillanatnyi döntés
Visszafordult, a lépcsőház tátongó sötétje hívta magába.
Egyetlen szívdobbanásnyi idő alatt előtört az ösztön.
Fény. Zaj. Ne maradj csöndben.
Emma berohant a kapun, és ahány kapcsolót csak elért, mindet felcsapta. A folyosó egy pillanat alatt fényárba borult.
Ezután ököllel verte a legközelebbi ajtót. Keze remegett, mégis ütött tovább.
– Segítség! Kérem, segítsenek! – kiáltotta, a hangja remegett, de végigsüvített a lépcsőházon, mint egy sziréna.
Az ajtó kinyílik
A feketébe öltözött alak megtorpant a lépcső alján. A hirtelen fény és a gyerek kiáltása kizökkentette.
Kicsapódott az ajtó. Egy széles vállú férfi lépett ki melegítőben, mögötte a felesége kukucskált ki.
– Mi történik itt? – kérdezte kemény hangon, a tekintete egyszerre állt meg a riadt kislányon és az idegenen a lépcső alján.
A férfi arca megfeszült, előbb döbbenet ült ki rá, majd számítás. Sarkon fordult, és eltűnt az utcán. A kabátja úgy csapódott utána, mint egy visszahúzódó árnyék.
Emlékezetes bátorság
Emma reszketve állt az ajtóban, a hátizsákját a mellkasához szorította. Szólni nem bírt, mégis tisztán hallotta apja tanácsát.
Fényt csinált. Zajt csapott.
És emiatt, most biztonságban volt.
Aznap este, amikor a házban újra élet lett, Emma megértett valamit, amit sosem fog elfelejteni.
A legkisebb hang is, ha elég bátran megszólal, képes a sötétséget hátrébb szorítani.
Megjegyzés: Ez a történet fikció, valós esetek ihlették. A nevek, szereplők és részletek megváltoztak. Minden egyezés a valósággal a véletlen műve. Az itt szereplő információkért felelősséget nem vállalunk.
