Egy férfi, akivel ismerkedtem, elhívott moziba.
Könnyed estére számítottam, pattogatott kukoricára, nevetésre, lopott pillantásokra a sötétben.
Amíg ő a jegyeket intézte, én a büféhez mentem édességért.
A pult mögött egy fiatal nő állt, karikás szemmel, halk, sürgető mozdulatokkal. A rendelésem helyett egy nagy doboz popcornt tolt elém.
Mondtam, hogy nem ezt kértem, de közelebb hajolt, és egyetlen szót suttogott. Vigyázz.
Megdermedtem. Valami nem stimmelt, mégis átvettem a dobozt, és visszamentem hozzá a terem bejáratához.
Ahogy beléptünk, feltűnt, mennyire feszült. Túl gyakran nézett körbe, a mosolya erőltetettnek tűnt, mintha szerepet játszana.
A reklámok felénél benyúltam a popcornba, és a kezem valami keménybe ütközött. Zsebkendőbe volt csomagolva.
Elindult a pulzusom. Megvártam, amíg félrenéz, aztán óvatosan előhúztam.
A zsebkendőben egy gyűrött cetli volt, kapkodó kézírással. Nézd meg a telefonod, most.
A képernyő halvány fénye alatt megnyitottam a mobilom.
Értesítés villant fel, ismeretlen számról.
Ezt írta: Ez ma este nem az első randija. Vigyázz magadra.
Összeszorult a gyomrom. Nem értettem pontosan, de az ösztönöm azt súgta, ne söpörjem félre.
Azt mondtam, kicsit rosszul vagyok, és kimentem a mosdóba. Bezárkóztam egy fülkébe.
Visszaírtam, hogy ki az.
Azonnal jött a válasz. A pultos lány. Kérlek, bízz bennem.
Vártam pár percet, hogy megnyugodjak, majd lassan, csendben elhagytam a termet.
Aznap éjjel később kiderült, közös ismerősökön keresztül, hogy a férfi egyszerre több nővel járt, ugyanabból a társaságból. Az egyikük pont abban a moziban dolgozott.
A popcorn, a figyelmeztetés, a cetli nem ijesztgetés volt, hanem védelem.
Néha a jelek ott vannak előttünk, csak észre kell vennünk.
És néha a leghalkabb hangok óvnak meg a legnagyobb csalódástól.
