Ván hirtelen kifakadása az egész termet elcsendesítette. Egy pillanat alatt suttogás futott végig a vendégek között, senki sem értette, mi készül.
Az egyetemen én voltam az a srác, akit sok lány csodált. Jól tanultam, jó külsőm volt, sokan néztek fel rám. Szerelemre viszont nem maradt időm. Szegény családból jöttem, minden nap dolgoztam suli mellett, hogy ki tudjam fizetni a tandíjat. A párkapcsolat luxusnak számított.
A lányok közül az egyik legkitartóbb rajongóm az osztálytársam, Ván volt. Hogy megnyerje a szívem, gyakran hozott nekem ételt, vett ruhákat, sőt, néha a tandíjamat is rendezte helyettem.
Őszintén szólva nem éreztem iránta igazi vonzalmat. Mégis, mivel a családja rengeteget segített a tanulmányaimban, végül belementem a kapcsolatba. Inkább hálából és érdekből, mint szerelemből.
Diploma után a városban akartam maradni, és tudtam, hogy az ő szülei tudnak nekem munkát szerezni. Elfogadtam az ajánlatukat, és feleségül vettem Vánt. Csak amikor összeköltöztünk, akkor értettem meg, mennyire nem szeretem őt. A testi közelsége is taszított, erőltetettnek éreztem mindent.
Három évig voltunk házasok, mégsem jött össze a gyerek. Ő egyre gyakrabban kérte, hogy menjek el kivizsgálásra, de én mindig azt mondtam, teljesen egészséges vagyok, és nemet mondtam. Addigra már jól kerestem, nem függtem a családjától. Akkor döntöttem el, hogy lezárom ezt az üres házasságot, és megkeresem a „nagy szerelmet”.
A közönyöm és a hidegségem lassan teljesen tönkretette őt. Egy idő után már nem harcolt, hanem aláírta a válópapírokat, és szabadon engedett. Nem sokkal később összejöttem egy gyönyörű üzleti partneremmel, aki régóta tetszett. Több mint egy évig jártunk, aztán elhatároztuk, hogy összeházasodunk. A volt feleségemnek nem küldtem meghívót, úgy gondoltam, semmi keresnivalója ott.
Ehhez képest mégis megjelent az esküvőn, méghozzá pocakkal. Látványosan terhes volt, és mosolyogva lépett oda, hogy gratuláljon. A vendégek szinte egyszerre fordultak felé, a zene halkan szólt tovább, de mindenki őt figyelte. Éreztem, hogy valami nagyon rossz irányba fordul.
Amikor mellénk ért, nyugodt hangon csak ennyit mondott:
„Ha visszamehetnék az időben, soha nem pazarolnám a fiatalságomat egy férfira, aki nem szeretett, és csak a pénzem kellett neki. Az életem legnagyobb hibája volt, hogy hozzád mentem.”
A szavai úgy hasítottak belém, mint egy kés, de meg se tudtam szólalni. Már fordult volna el, amikor a menyasszonyom megszólalt, kicsit remegő hangon:
„És ki az apja a gyerekednek?”
Ez a kérdés engem is mellbe vágott. Vánnal már több mint egy éve elváltunk, így a baba nyilván nem lehetett az enyém. De akkor miért nem esett teherbe három év alatt, amíg együtt voltunk? Csak egy gondolat járt a fejemben: lehet, hogy velem van a gond?
Ván megfordult, ránézett a feleségemre, és minden kertelés nélkül válaszolt:
„Három évig éltünk házasságban a férjeddel, és nem jött gyerek. Én mindig kértem, hogy menjen el vizsgálatra, de folyton rám fogta a bajt. Közben az én eredményeim mindig rendben voltak. A válás után megismertem egy férfit, pár nap ismeretség után együtt voltunk, és már attól első alkalomtól teherbe estem.”
A menyasszonyom kezéből egyszerűen kiesett a csokor, úgy megdöbbent. Én meg ott álltam, mintha kihúzták volna a lábam alól a talajt. A vendégek csak néztek, senki nem szólt semmit.
Miután Ván elment, próbáltam összeszedni magam, odafordultam a menyasszonyomhoz, és kértem, hogy nyugodjon meg, fejezzük be a szertartást, majd utána mindent megbeszélünk. Ő azonban csak megrázta a fejét, és azt mondta, nem folytatja.
„Szeretném lemondani az esküvőt, mielőtt tovább mennénk. Előbb el akarok veled menni egy termékenységi vizsgálatra. Az eredmény után döntök arról, hogy hozzád megyek-e vagy sem” mondta halkan, de határozottan.
Aztán hozzátette:
„A bátyám kilenc évig élt házasságban gyerek nélkül. Mindent megpróbáltak, kezelések, orvosok, rengeteg pénz, és mégis válással végezték. Én nem akarom ezt az utat járni. Egy nő értéke minden tönkrement házassággal csökken a szemekben, nem akarom, hogy az első férjemről már azt tudjam, hogy soha nem lehet tőle gyerekem.”
Nem tudtam mit felelni. Igaza volt. Se őt, se a volt feleségemet nem hibáztathattam.
Az egész helyzetet én teremtettem meg. Én döntöttem úgy, hogy érdekből házasodom, én voltam önző, én aláztam meg azt a nőt, aki éveken át támogatott. A keserűséget, amit elvetettem, most visszakaptam, csak sokkal fájdalmasabban.
Ha akkor, az elején őszinte vagyok Vánhoz, ha tisztelettel bánok vele, ma talán nem itt tartanék. Nem egy félbeszakadt esküvő, szégyen és bizonytalanság lenne az életem középpontjában, hanem egy nyugodt család és tiszta lelkiismeret.
