Káoszban nőtt fel, gyerekkorát állandó bizonytalanság, nyomás és olyan figyelem kísérte, amit egy gyereknek soha nem lenne szabad megtapasztalnia. Mégis, az egyik legnagyobb hollywoodi sztárrá vált. A kislányt már egészen korán a reflektorfénybe lökték, miközben irányították, bírálták, túlterhelték, és gyógyszerekkel tartották talpon. A csillogó jelmezek és meseszerepek mögött egy kimerült, bizonytalan gyerek állt, akit egy olyan rendszer használt ki, amelyet sokkal jobban érdekelt a pénz, mint a gyerekek védelme.
Nehéz kezdetek
Minnesotában született, és már alig hároméves kora előtt színpadra állították. A családi háttér azonban minden volt, csak nem idilli. Anyja állítólag meg akarta szakítani a terhességet, de nem tudta, és a családot folyamatosan pletykák rázták meg az apja titkos kapcsolatairól fiatal fiúkkal és fiatal férfiakkal.
1926 júniusában csendben elköltöztek Lancasterbe, Kaliforniába, miután az apja magánéletéről szóló suttogások egyre jobban terjedtek. A szülei vándorszínészként, varietéműsorokban dolgoztak, házasságuk pedig állandóan szétesett, majd újra összeforrt. Később úgy emlékezett, hogy gyerekként rettegéssel figyelte ezeket a szakításokat és kibéküléseket, és nem értette, mi történik körülötte.
Anyja árnyékában
Már kisgyerekként éjszakai klubokba vitték fellépni, olyan helyekre, amelyek egy gyereknek egyáltalán nem valók. Életrajzírói szerint az anyja rendszeresen adott neki tablettákat, hogy ébren bírja a fellépéseket, máskor pedig altatókat, hogy egyáltalán aludni tudjon. Ez a mintázat végigkísérte az életét.
Később azt mondta, gyerekként csak akkor érezte magát fontosnak, ha színpadon állt. Egy 1967-es interjúban az anyját „gonosz” színészanyának nevezte. Úgy fogalmazott, anyja féltékeny volt rá, mert szerinte semmi tehetsége nem volt. A kulisszák szélén állt, és ha a kislány rosszul érezte magát, ridegen rászólt: „Kimész és énekelsz, vagy úgy odaváglak az ágyoszlophoz, hogy kettétörsz.” Ő pedig kiment és énekelt.
Évekkel később arról beszélt, hogy az anyja soha nem akarta őt igazán, és eredetileg abortuszt tervezett, amíg egy orvostanhallgató ismerős le nem beszélte a szülőket. Azt állította, hogy az anyja még a vetélés kiváltásával is próbálkozott, majd a szomszédasszonyoknak szinte szórakozva mesélte el, mennyi „trükköt” vetett be.
Az áttörés Hollywoodban
1935-ben szerződést kötött az MGM-mel, gyerekszínészként. Két évvel később a Broadway Melody című filmben énekelte el a „You Made Me Love You (I Didn’t Want to Do It)” című dalt. Ez hozta meg számára az első komoly figyelmet.
Írók később úgy írták le ezt az időszakot, hogy az egyik film forgatása még véget sem ért, őt már vitték a következő próbáira. Ez az átfedés a harmincas évek végétől a negyvenes évek elejéig tartott, szinte pihenő nélkül.
Közben a stúdió folyamatosan piszkálta az önbizalmát. Louis B. Mayer állítólag „kis púposomnak” szólította, és szigorú fogyókúrára fogták. Túró, csirkehúsleves és amfetaminos fogyasztótabletták voltak a mindennapi étrendjén, hogy vékony maradjon. A producerek attól tartottak, a közönség nem fogja elhinni, hogy egy ilyen alacsony, 13 éves lány ilyen erővel tud énekelni.
Az MGM kölcsönadta őt a Foxnak a Pigskin Parade című filmre. A játéka annyira erős volt, hogy a saját stúdiója is komolyabb szerepeket kezdett rábízni.
Családi tragédia és munkamánia
Alig végzett egy rádióközvetítéssel, amikor szörnyű hírt kapott: apja agyhártyagyulladásban meghalt. Összetört, de dolgozott tovább. Jöttek sorra a filmek. Már a Tizenhatévesek c. film próbáira készült, miközben az előző munkáját még be sem fejezte, aztán a Tehetséges család c. film következett.
Turnék, rádiószereplések, promóciók, interjúk, fotózások, a mókuskerék soha nem állt meg. Az MGM rájött, hogy remekül működik együtt a fiatal Mickey Rooney-val, és ketten együtt sorra gyártották a sikerfilmeket.
A kimerítő tempó mellé sötétebb dolgok társultak. Egyre gyakrabban nyúlt azokhoz a tablettákhoz, amelyek ébren tartották, vagy elaltatták, illetve csökkentették az étvágyát. Ez a napi rutin lassan függőséggé vált.
Az út a Sárga Téglakövig
1939-ben eljött az a szerep, amely végleg történelmet írt. Darwin Porter és Danforth Prince életrajzírók úgy fogalmaztak, hogy az Óz, a csodák csodája fordulópontot jelentett a karrierjében. A Sárga Téglakövön táncoló, rubinpipőben lépkedő Dorothy figurája örökre a nevéhez kapcsolódott. A legendás cipőket évtizedekkel később árverésen adták el súlyos összegekért.
Ekkor ismerte meg igazán a világ a nevét: Judy Garland.
„A visszatérés királynője”
Az Óz, a csodák csodája kritikai siker lett, de a gyártási és reklámköltségei óriásiak voltak, akkoriban körülbelül 4 millió dollár. Ez hatalmas kockázatot jelentett a stúdió számára. A film mégis az ország egyik legkeresettebb színésznőjévé emelte Garlandot.
A negyvenes években olyan filmekben játszott, mint a Találkozunk St. Louis-ban (1944) és az Húsvéti parádé (1948). 1954-ben újabb nagy szerepet kapott: Esther Blodgett (művésznevén Vicki Lester) figuráját az Új csillag született című filmben. A vásznon fiatal, feltörekvő tehetséget alakított, a magánélete viszont sokkal inkább a filmbeli szerelme, Norman Maine történetére hasonlított, aki egykori A-kategóriás sztárként próbálta menteni a karrierje maradékát.
Ekkor Judy még csak 32 éves volt, de az élete nagy részét már színpadon és forgatásokon töltötte. A karrierje és a testi-lelki állapota fel-le hullámzott, sikerekkel és összeomlásokkal, és ez a minta egészen haláláig folytatódott.
1968-ban úgy fogalmazott egy interjúban: „Én vagyok a visszatérés királynője. Kezdek belefáradni a visszajövetelbe. Már a mosdóba sem tudok elmenni anélkül, hogy ne visszatérés legyen belőle.”
A tragikus vég
- június 22-én londoni lakásukban a férje, Mickey Deans betörte a fürdőszoba ajtaját, és 47 éves feleségét holtan találta. A boncolás kimutatta, hogy véletlen, önmagának beadott barbituráttúladagolás okozta a halálát. Ez akkoriban gyakori altatószer volt.
A koronatanács orvosszakértője, Gavin Thurston a sajtónak azt mondta, egyértelműen balesetről volt szó, egy olyan ember esetében, aki hosszú évek óta szedett ilyen gyógyszereket. Ezúttal egyszerűen többet vett be, mint amennyit a szervezete elbírt.
A halála szívszorító volt, de nem érte teljesen váratlanul a környezetét. A barátai és a közönség is tudott a hosszú ideje tartó függőségi problémáiról. Garland évekig küzdött depresszióval, alkoholizmussal, és a beszámolók szerint többször is megpróbált véget vetni az életének. Harmadik férje, Sid Luft azt állította, legalább húsz alkalommal próbálkozott öngyilkossággal.
Az élete története végül inkább tragédiára hasonlított, mint a filmjeiben gyakran alakított reményteljes, vidám fiatal nő sorsára.
„Nem volt tragikus figura”
A hatalmas siker ellenére Garland önértékelése mindig ingatag maradt. Állandóan fogyókúrázott, sokan úgy gondolják, ez abból fakadt, hogy a stúdióvezetők újra és újra „rút kiskacsának” nevezték. Ez mélyen beleégett az önképébe.
Egykori ügynöke, Stevie Phillips négy évig képviselte, és egyszer úgy írta le, mint „zavarodott, követelőző, elképesztően tehetséges drogos”. Biográfusa, Gerald Clarke és több más szerző viszont azt hangsúlyozta, milyen elképesztő ereje és bátorsága volt még a legnehezebb időkben is. Angol színészkollégája, Dirk Bogarde egyszeren csak ennyit mondott róla: „Ő volt a legviccesebb nő, akivel valaha találkoztam.”
A közönség gyakran tragikus hősnőként tekintett rá, de ő maga nem szerette ezt a címkét. Fiatalabb lánya, Lorna is kiemelte, hogy édesanyja életében nem csak a fájdalom volt jelen. Azt mondta, mindenkinek vannak tragédiák az életében, de ettől még nem lesz valaki „tragikus figura”. Judy szerinte melegszívű, vicces és rendkívül tehetséges nő volt, akinek nemcsak a karrierjében, hanem a magánéletében is akadtak nagy, boldog pillanatai. Az, hogy 47 évesen meghalt, valóban tragikus, de ő maga nem csak a szenvedésből állt.
Aki valaha hallotta énekelni Dorothy szerepében az Óz, a csodák csodájában, érzi, milyen különleges ajándékot adott a világnak. A csillogás mögött egy sebzett gyerekből lett asszony állt, aki rengeteget küzdött, mégis hatalmas örömöt adott a közönségének. Az öröksége ma is él, jóval a szivárványon túl.
