Emberek Férfiak Nők

A büszke apukát lenyűgözte az emberek reakciója 3 fotóra, amit megosztott az interneten

Ciarán Shannon az észak-írországi Belfastban él. A lánya Niamh Shannon, és az apa nemrég úgy döntött, hogy büszkeségét a Twitteren közzétett fotósorozatban mutatja meg. 

Shannon kiválasztott három képet a lányáról, amelyek szerinte jól reprezentálják a lánya tanulmányi fejlődését, és a „Hogyan kezdődött. How it’s going.” trendet az oldalon. 

Soha nem számított arra, hogy a poszt olyan nagyot fog szólni, mint amilyen nagyot szólt.

„Csak néztem, ahogy a számok egyre csak nőnek és nőnek” – mondta a BBC-nek. „Olyan, mintha a villanyórát nézném, amikor a szárítógép be van kapcsolva.”

Nyilvánvaló, hogy valami visszhangot keltett a közönségben.

„Megdöbbentett a reakció, amit a képeim kiváltottak” – tette hozzá. „A jó dolog az, hogy most már közel egymillió ember tudja, mennyire büszke vagyok a lányomra”.

Shannon három olyan fotót tett közzé az évek során, amelyeken ő és lánya kézen fogva láthatóak az udvaruk ugyanazon a pontján.

Az első kép Niamh első napjáról készült a Lisieux-i Szent Teréz Általános Iskolában, 1999 szeptemberében. A második fotó az utolsó iskolai napjáról készült 2013 májusában, az utolsó pedig a 2018-as diplomaosztóján.

A poszt nagyon gyorsan 88,6 ezer retweetet és 948,9 ezer like-ot kapott, és mindkettő még mindig emelkedik. A felhasználók megjegyezték Shannon posztjának kedvességét és rokonszenvességét.

Niamh ma matematika és természettudományok tanára, Shannon pedig továbbra is büszke lánya eredményeire.

via