Első ránézésre a kép nem tűnik bonyolultnak. Színes, négyzetes blokkok sorakoznak egymáson, szépen egymásra pakolva. A felirat is játékosnak hat: „A legtöbb ember nárcisztikus… Számold meg a négyzeteket.” Olyan, mint egy könnyű agytorna, megszámolod a látható négyzeteket, aztán kész.
Csakhogy ez a kis vizuális feladat többet mutat, mint pár színes forma. Arról szól, hogyan figyelünk, mit veszünk észre elsőre, és mennyire ragaszkodunk a saját igazunkhoz.
Miért látunk ennyire különböző számokat?
Sokan azonnal rávágják a választ. Általában a felül látható négyzeteket számolják meg, mert azok ugranak be elsőként. Mások közben észreveszik az elülső lapokat is, ezért magasabb szám jön ki. A legfigyelmesebbek pedig a széleket, átfedéseket, „rejtett” részeket is beleszámolják, így megint változik a végeredmény.
Vagyis nem mindig az számít, ki mennyire gyors. Inkább az, ki mennyire alapos.
A pszichológia a négyzetek mögött
Az emberi észlelés szelektív. Az agyunk gyorsan akar dönteni, ezért gyakran az első, legfeltűnőbb részletekre támaszkodik. Ez praktikus, mert nem kell mindent újra és újra elemezni. Ugyanakkor van ára is: könnyen elhisszük, hogy amit elsőre látunk, az az egész.
Ehhez jönnek a kognitív torzítások. Megbízunk az első benyomásunkban, és sokszor ragaszkodunk hozzá akkor is, ha más mást lát. Ilyenkor nem az történik, hogy kíváncsiak leszünk, hanem az, hogy védekezünk.
Az „én tudom jól” reflex
A „nárcisztikus” szót ma sokan dobálózva használják. Klinikai értelemben ez jóval súlyosabb dolog, például túlzott fontosságtudat, állandó elismerésigény, és nehézség mások szempontjainak átérezésében. A hétköznapokban viszont enyhébb formában is megjelenhet, apró helyzetekben.
Például amikor valaki magabiztosan kijelenti: „Ez 8.” Aztán valaki más azt mondja: „Szerintem 12.” Ilyenkor sokaknál nem a kíváncsiság jön elő, hanem azonnal a védekező reakció. „De én rendesen megnéztem.” „Te számoltad el.” „Én ezt látom.”
Ettől a feladat már nem csak számolás. Hirtelen az egóról szól, arról, ki enged a saját álláspontjából.
Több réteg, több nézőpont
Ha még egyszer ránézel a blokkokra, könnyű észrevenni, hogy a forma több irányból mutat különböző felületeket. Van, amit felülről látsz, van, amit elölről. Ráadásul a térbeli hatás miatt egyes részek elbújnak, vagy épp kiemelkednek, attól függően, hogyan „olvasod” a képet.
Hasonló történik a való életben is. Mindenki a saját szögéből lát rá egy helyzetre, és azt hiszi, ez a teljes kép. Közben valaki más, egy kicsit más nézőpontból, többet vesz észre. Vagy épp kevesebbet, de másra figyel.
A tanulság ezért nem az, hogy pontosan hány négyzet van. Sokkal inkább az, hogy mennyire vagy hajlandó újra átgondolni a saját válaszodat.
Tényleg „a legtöbb ember” nárcisztikus?
A cím szándékosan provokatív. Nem mindenki nárcisztikus, főleg nem klinikai értelemben. Viszont sokunknál előfordul, hogy a saját nézőpontunkat előrébb tesszük másokénál. Gyorsan döntünk, ragaszkodunk hozzá, és nem szeretjük, ha kijavítanak.
A színes blokkok ezért többet jelentenek egyszerű geometriánál. Azt mutatják, hogy a dolgok gyakran összetettebbek, mint elsőre tűnnek. A lényeg nem csak az, hogy mit látsz, hanem az is, hogy hajlandó vagy-e még egyszer megnézni.
Mert a fejlődés sokszor ott kezdődik, amikor megállunk, közelebbről nézünk, és elismerjük: elsőre nem biztos, hogy mindent észrevettünk. Néha nem az ész a nagy próba, hanem a szerénység.
