Vicc

Az egyetemen a diákok zárthelyit írtak

Az egyetemen a diákok zárthelyit írtak.

A professzor kiosztotta a kérdéseket, majd az óra végén beszedte a dolgozatokat.
Amikor nekiállt javítani őket, észrevette, hogy az egyik diák egy öt ezrest csatolt a papírjához, és ezt írta a válaszok helyett:

“Egy ezres minden osztályzatért”

Másnap aztán a vesztegetős diák megkapta a dolgozatát, egy nagy egyessel, plusz négyezer forint visszajárót.

+1 vicc:

Két diák, a hétfői vizsgája előtt, a Balatonra utazott szórakozni. Mivel nagyon is kellemesen töltötték a hétvégét, és szinte semmit nem tanultak a vizsgájukra, valamit tenniük kellett. Felhívták a professzort, hogy sajnos nem tudnak időben odaérni a vizsgára, mert kilyukadt az autójuk kereke. Másik időpontot kértek.

A professzor rendes volt, és két nappal későbbre kijelölt egy vizsgaidőpontot.

A két diák megjelent a vizsgán, immáron a tudás birtokában. A professzor két külön terembe ültette őket, majd átadta a vizsgalapokat.

Két kérdés volt a vizsgalapon: az első, a félévi anyagból feltett könnyű kérdés (10 pont).
A második, egyszerűen ennyi: “Melyik kerék?” (90 pont).