Ma Reba McEntire 69 éves, és minden elismerést megérdemel. Úgy érzem, mintha egész életemben velem lett volna, és még most is többször hallgatom egy héten. De az ő útja sem volt mindig könnyű.
Igazi vidéki lány volt
Reba McEntire nemcsak „countryként” született, hanem úgy is élt. 1955-ben született McAlesterben, Oklahomában, de gyerekkorát a család 8 000 holdas birtokán töltötte Chockie falucskában, Atoka megyében. Gyerekkora a kemény munkáról, kitartásról és a western hagyományokról szólt.
A ranchen nem létezett lazsálás. Már egészen kislány korában elvárták tőle, hogy kivegye a részét a munkából. Ötévesen már a család teherautóját „vezette” a marhák között. Persze csak a kormányt fogta, mert nem érte el a pedálokat. Az apja, Clark McEntire, egy 50 fontos takarmányos zsákkal feltámasztotta, betette a kocsit „granny gear”-be, és hagyta, hogy Reba tartsa az irányt. Ez nem egy egyszeri poén volt, hanem a mindennapok része.
Rodeós család, szigorú apa
Reba egy erős rodeós múlttal rendelkező családban nőtt fel. A nagyapja, John Wesley McEntire, 1934-ben világbajnok steer roper volt. Az apja, Clark, háromszor nyerte meg ugyanazt a címet.
Clark nemcsak rodeós legenda volt, hanem nagyon kemény, régi vágású apa is. Nem osztogatta a puszikat, nem mondogatta a gyerekeinek, hogy szereti őket. Inkább elvárásokkal és munkával mutatta ki az érzelmeit. Reba később a For My Broken Heart című önéletrajzában írta: „Gyerekkoromban sokszor bántott, hogy apu soha nem mondta, hogy szeret.”
A McEntire gyerekek, Alice, Pake, Reba és Susie, egy szerény, szürke házban nőttek fel, ahol hatan osztoztak egyetlen fürdőszobán. Reba így fogalmazott: „Nem voltunk gazdag nyugati texasi emberek. Köves, hegyes vidék volt, de elég ahhoz, hogy pár marhát tartsunk.”
Bár hamar megtanulta és megszerette a farméletet, a szívében mindig ott motoszkált egy másik vágy: énekelni akart.
Az anyja elfojtott álmait folytatta
Reba édesanyja, Jacqueline McEntire, valaha maga is country énekesnő szeretett volna lenni, de az élet más irányt adott neki. Tanítóként, könyvtárosként és titkárnőként dolgozott, és a családjáról gondoskodott. Reba egyszer így mesélt róla: „Anyuról azt mondták, akkora sztár lehetett volna, mint Patsy Cline, ha kap néhány esélyt. De 16-17 évesen már tanított.”
Az érzelmes, melegszívű anyja pont az volt, ami az apjából hiányzott. Ő volt az, aki a gyerekeket a zenéhez terelte. Amikor a család rodeóversenyekre utazott, Jacqueline az autó hátsó ülésén ülő gyerekeinek több szólamban tanított énekeket. A kocsiban igazi kis kórus alakult ki, és Reba ekkor szeretett bele igazán az éneklésbe.
Reba gyakran mondta, hogy az anyjától tanult meg énekelni, de az erős hangját az apjától örökölte. Clark a ranchen sokszor messziről kiáltott a marháknak, ehhez kellett az erőteljes hang, amely Reba torkában is ott volt.
„Mindig hangos voltam. Anyu mondta, hogy amikor hárman énekeltünk, mindig engem hallott legjobban Pake és Susie fölött. Mindig rám szóltak: Reba, fogd vissza magad, menj hátrébb. Ez mindig ilyen volt nálam” – mesélte egyszer a Chicago Tribune-nek.
Az első fellépések és gyermekkori sikerek
Reba nagyon fiatalon kezdett színpadra állni. Első osztályos volt, amikor az iskolai karácsonyi műsorban az „Away in a Manger” című dalt énekelte, és lenyűgözte az osztálytársait.
Ötödik osztályos korában belépett a 4-H klubba, és megnyerte a Junior Act Division első helyét a „My Sweet Little Alice Blue Gown” című dallal. Már akkor tisztán látszott, mennyire szereti a színpadot.
Gyerekként nemcsak a zenével foglalkozott. Kosárlabdázott, futott, nyári kosárlabdatáborokba járt. Otthon zongorázni és gitározni tanult, és a rodeó is érdekelte, ezért hordókerülő lovaglást is gyakorolt.
A Singing McEntires
Középiskolás korára a zene igazi családi üggyé vált. Reba a testvéreivel, Pake-kel és Susie-val triót alapított, a nevük The Singing McEntires lett. Az anyjuk, Jacqueline, szigorú, de támogató „zenei rendezőként” figyelte őket. Ha valaki hamisan énekelt, letette a spatulát, kijött a konyhából, és pontosan megmondta, ki van rossz szólamon.
„Ha valaki rossz szólamot énekelt, anyu jött a spatulával. Azt mondta: oké, Reba, te Susie szólamát énekled, kezdjük elölről. Újraénekeltük, mire ő: na, most jó, aztán visszament krumplit sütni” – emlékezett vissza Reba.
A testvérek egyre többet léptek fel a környéken, és hamar híresek lettek a helyi közönség körében. 1971-ben kiadtak egy kislemezt „The Ballad of John McEntire” címmel, amely a nagyapjuk, a legendás rodeóbajnok előtt tisztelgett. Bár csak a régióban terjesztették, ez volt Reba első komolyabb lépése a zenei pályán.
„Gyerekek voltunk, alig múltunk kamaszok”
A trió később kibővült, és The Kiowa High School Cowboy Band néven zenéltek tovább. Falusi bálokon, táncokon, majd már oklahomai bárokban is felléptek. Reba később viccesen megjegyezte: „Gyerekek voltunk, alig múltunk kamaszok, de néha napfelkeltéig talpon voltunk egy-egy buli után.”
Ahogy teltek az évek, a testvérek útjai lassan elváltak. Amikor a bátyja leérettségizett, a banda feloszlott. Reba 1973-ban végzett a Kiowa High Schoolban, majd a Southeastern Oklahoma State University hallgatója lett. Általános iskolai tanárnak tanult, zenei mellékszakkal, közben pedig tovább dolgozott a családi ranchen.
A nap, amikor minden megváltozott
1974-ben különös lehetőség érkezett. Az apja arra biztatta, hogy elénekelje a „The Star-Spangled Banner” című amerikai himnuszt az Oklahoma Cityben tartott National Finals Rodeón. Reba izgult, de belevágott. A családi barát, a rodeó bemondója, Clem McSpadden segített neki megszerezni a fellépést.
A közönségben ott ült Red Steagall country énekes, aki azonnal felfigyelt Reba hangjára. Meghívta őt és a családját egy szállodai összejövetelre a rodeó idején. Ott Reba Dolly Parton „Joshua” című dalát énekelte el a capella.
Az anyja nem hagyta ki az alkalmat, és megkérte Steagallt, segítsen a gyerekeinek. Szerette volna, ha mindhárom gyerek kap esélyt. Steagall azonban őszinte volt: „Nem tudok mindhármat vinni. De Rebát igen. Van benne valami különleges.”
Utazás Nashville-be
1975 márciusában Reba és az anyja autóba ültek, és Nashville felé vették az irányt, hogy demófelvételt készítsenek. Reba sokáig halogatta az utat, kifogásokat keresett, mert félt a nagy lépéstől. Végül az anyja félreállt az autóval, ránézett, és azt mondta:
„Reba, ha nem akarsz Nashville-be menni, nem kell megtennünk. De én az álmaimat rajtad keresztül élem tovább.”
Ez a mondat mélyen megérintette Rebát. Megértette, hogy nemcsak a saját álmáért megy tovább, hanem az anyjáéért is. Végül folytatták az utat Nashville felé, anélkül, hogy sejtették volna, mekkora karrier veszi ezzel kezdetét.
Az első szerződés és a nagy áttörés
A demókazetta Glenn Keener producer kezébe került, aki a PolyGram/Mercury Recordsnál dolgozott. Meghallgatta Reba hangját, és úgy döntött, érdemes kockáztatni. Volt azonban egy feltétel: egyszerre csak egy női előadót szerződtethetett.
Két demó közül kellett választania. Reba később úgy mesélte, hogy Keener megnézte a két kazettát a kezében, majd az övét adta tovább a kiadó chicagói központjába. Így született meg az első lemezszerződése.
A kezdés nem volt zökkenőmentes. Az első kislemezei csak alacsony helyezéseket értek el a listákon. 1978-ban jött az első komolyabb siker, az „I’d Really Love to See You Tonight” a top 20-ba került. Az igazi áttörést azonban 1984 hozta, amikor átigazolt az MCA Recordshoz.
My Kind of Country című albuma a hagyományos country hangzáshoz nyúlt vissza, és óriási siker lett. Elnyerte a Female Vocalist of the Year díjat, és végleg bebizonyította, hogy Reba a műfaj egyik legnagyobb hangja.
1986-ra már országosan ismert név volt. A „Whoever’s in New England” című dalával Grammy-díjat nyert, és első helyre került a slágerlistán.
A tragikus repülőgép-baleset
A nyolcvanas évek végére Reba rengeteget turnézott, és a zenekarával egyre gyakrabban utaztak magángépekkel, hogy elkerüljék a hosszú buszozásokat. 1991 márciusában azonban szörnyű tragédia történt. Az egyik repülőgép lezuhant, és nyolc zenésze, valamint két pilóta életét vesztette.
Rebát mélyen összetörte a baleset. A For My Broken Heart című albumot azoknak ajánlotta, akik a gépen ültek. A gyász közepette is folytatta a munkát, és a kilencvenes években a karrierje tovább erősödött. Színészkedni kezdett, saját sorozatot kapott, és olyan dalokkal tarolt, mint az „I’m a Survivor”.
2003-ban, egy kisebb szünet után, a Room to Breathe albummal tért vissza. A „Somebody” című dal listavezető lett, az ezt követő turné pedig nagy siker volt. A 2007-es Reba: Duets azonnal a listák élére ugrott, és megmutatta, mennyire jól működik együtt más előadókkal is.
Búcsú az apától, dalok az emlékére
2014-ben Reba apja, Clark, szélütés utáni szövődményekben elhunyt. Reba a gyászát zenébe öntötte. A „Just Like Them Horses” videoklipje mélyen személyes lett, és megmutatta, mennyire fájdalmas volt számára az apja elvesztése.
Nem ez volt az első dal, amit az apjának szentelt. Már 1979-ben megírta a „Daddy” című dalt, amely Clark életéről, a cowboyokról és a rodeóról szólt. Hiába volt az anyja a zenei támasza, Reba sokszor mesélte, hogy közben igazi „daddy’s girl” is volt.
„Sok mindenben hasonlítok apura. Megvan bennem az a hajtás és elszántság, ami benne is. De sajnos én is borzasztó rossz kommunikátor vagyok” – mondta 1994-ben a The Tennesseannek.
Anyja halála után majdnem feladta
Rengeteg siker és tragédia után egy dolog igazán megingatta Reba zenei elhivatottságát. A Today with Hoda & Jenna műsorban őszintén elmondta, hogy komolyan fontolóra vette, hogy abbahagyja az éneklést, amikor az édesanyja, Jacqueline, 2020 márciusában rákban meghalt.
Reba, akkor már „Queen of Country” néven emlegetve, arról mesélt, hogyan pakolta a szülei holmiját a testvérével, Susie-val. Ahogy a régi fotókat nézte, hirtelen kimondta:
„Azt mondtam, szerintem nem fogom ezt tovább csinálni. Susie kérdezte, mit. Azt feleltem, az éneklést. Mondtam, mindig anyuért csináltam.” A testvére erre csak annyit mondott: „Vissza fog jönni a kedved.” Igaza lett, Reba végül nem adta fel.
Hű maradt a gyökereihez
Szerencsére Reba tovább énekel, és a country zene egyik állandó alakja maradt. Közben színésznőként, üzletasszonyként és jótékonykodóként is aktív.
Hiába keresett milliókat, soha nem felejtette el, honnan indult. 2023-ban visszatért Atokába, és a Choctaw Nationnel közösen megnyitotta a Reba’s Place nevű éttermet és közösségi helyet. Ez egy otthonos találkozóhely, ahol az ő zenéje, ereklyéi és finom délies ételek várják az embereket.
Gary Batton, a Choctaw Nation vezetője így beszélt róla: „Reba a hitről szól, a családról, a kultúráról.” A Reba’s Place nemcsak egy üzleti vállalkozás. Számára ez ajándék a szülőföldjének. Munkahelyeket teremt, életet visz a kisvárosba, és közben megőrzi mindazt, ami számára fontos.
Teljes kör bezárult
Sokak szemében Reba élete igazán akkor ért körbe, amikor 2024-ben ő énekelte a „The Star-Spangled Banner”-t a Super Bowl LVIII-on. Szinte ugyanott kezdődött minden, Oklahoma Cityben, 1974-ben, a National Finals Rodeón, ahol az apja elsőként bátorította, hogy lépjen színpadra a himnusszal.
Akkor még senki nem gondolta volna, hogy ebből egy világhírű karrier indul el. A Super Bowl színpadán állva viszont már egy olyan nő énekelt, aki hosszú utat tett meg a kis oklahomai ranchről a világ egyik legnagyobb eseményéig.
Ez a pillanat igazi „teljes kör” érzést adott. Az a lány, aki egykor a marhák között vezetett egy teherautót pár zsák takarmányon ülve, ma 24 listavezető dallal, több mint 90 millió eladott albummal és számtalan díjjal a háta mögött a country zene történetének egyik legnagyobb alakja.
Reba McEntire története élő bizonyíték rá, hogy szerény kezdetekből is el lehet jutni a csúcsra, ha van hit, szorgalom és egy erős családi háttér. Ha téged is megérintett az élete, érdemes továbbadni a történetét.
