Egy kaliforniai fiatal anyát gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak, mert a gyanú szerint két kisfiát bezárva hagyta a napon parkoló autóban, míg ő ajakfeltöltésen vett részt egy bakersfieldi szépségszalonban június 29-én.
A 20 éves Maya Hernandez a vádak szerint egyéves kisfiát, Amillio Gutierrezt és két év körüli testvérét hagyta a 2022-es Toyota Corolla Hybridben, miközben az Always Beautiful Med Spa-ban tartózkodott.
Amikor délután fél öt körül visszaért az autóhoz, Amillio már eszméletlen volt, görcsrohamokat kapott és habzott a szája. Testhőmérséklete elérte a 41,6 Celsius-fokot. A mentők kórházba szállították, de a kisfiú kevesebb mint másfél óra múlva meghalt.
A két éves testvér túlélte, jelenleg hatósági felügyelet alatt van. A rendőrség szerint Hernandez azt mondta, a klíma be volt kapcsolva és a motor járt, de amikor a hatóságok megérkeztek, a kocsiban elviselhetetlen forróság uralkodott. Később kiderült, hogy az autó egy óra után automatikusan leállítja a motort, így a légkondicionálás sem működött tovább.
A nyomozás szerint a kocsit nyugati irányba, a lemenő nap felé parkolta, a külső hőmérséklet 38 Celsius-fok körül tetőzött. Szakértők szerint a belső hőmérséklet akár 61 Celsius-fokig is emelkedhetett. Biztonsági kamera felvételei szerint a szépségszalon dolgozói és járókelők vízzel próbálták lehűteni a gyerekeket, egy vendég pedig behozta az idősebb fiút a mosdóba, hogy hűvösebb helyre vigye.
Az egyik ápolónő elmondta, hogy Hernandez korábban megkérdezte, beviheti-e a gyermekeit az időpontra, de végül nem szólt arról, hogy a gyerekek a kocsiban maradnának. A személyzet felajánlotta, hogy a fiúk maradhatnak bent a légkondicionált helyiségben, de Hernandez mégis kint hagyta őket az autóban. A rendőrség szerint több mint két órán át nem nézett rájuk.
A nagymama, Katie Martinez úgy nyilatkozott, hogy az unokák teljesen tehetetlenül, bekötve maradtak az autóban. Elmondta, saját autójában ülve próbálta átérezni, mi történhetett a fiúkkal. Szerinte menye szerette a gyermekeit, nem volt rossz anya.
Hernandez tagadja a vádakat. Több mint egymillió dolláros óvadékkal tartják fogva, bírósági meghallgatása pénteken várható. A kisfiúk apja, Martinez fia, jelenleg más ügy miatt börtönben van, a tragédiáról egy lelkésztől értesült.
A közösség tagjai közösen emlékeztek Amillióra egy helyi parkban. A család GoFundMe oldalt is indított, ahol arról írnak, hogy összetörtek a veszteségtől és nehezen dolgozzák fel a történteket.
Bírósági dokumentumok szerint Hernandezzel szemben már 2023 márciusában is érkezett bejelentés gyermekvédelmi hatósághoz, de akkor az eljárást megszüntették.
Egy szalon melletti dolgozó, Gricelda Anaya azt mondta, az eset megelőzhető lett volna, és reméli, hogy Hernandez vállalja a felelősséget azért, amit tett. – a WKRN. szerint.