Az emberek régóta gondolkodnak azon, mi történik az utolsó szívverés után. Vége mindennek, vagy vár ott valami más, valahol tovább?
Sokan állították már, hogy bepillantást kaptak a túloldalra. Van, aki túlvilágnak nevezi, mások másik síkról beszélnek, a szkeptikusok szerint pedig az agy utolsó, erős villanásai játsszák velünk a játékot.
Néha mégis felbukkan egy történet, amit nehéz besorolni. Ilyen Brianna Lafferty beszámolója is, a 33 éves coloradói nőé, akit nyolc percre klinikai halottnak nyilvánítottak, mégis azt mondja, sosem volt ennyire élő.
Ki az a Brianna Lafferty?
Brianna régóta él együtt a myoclonus dystonia nevű ritka idegrendszeri betegséggel. A kór hirtelen, akaratlan izomrángásokat okoz. Írni, sétálni vagy akár egy helyben állni is kihívássá válhat.
Megtanulta kezelni a tüneteket, aztán a teste egyszer csak feladta. Megállt a szíve. Az orvosok mindent megtettek, de nem volt pulzus, nem volt légzés, nem volt mérhető agyi aktivitás. Nyolc percen át, az orvosi mércék szerint, nem élt.
Brianna mégsem úgy élte meg, hogy elment valahová. Azt állítja, a tudata egy pillanatra sem szakadt meg.
A távozás pillanata
Brianna beszámolója szerint a test elhagyása meglepően békés érzés volt. Nem húzták, nem kényszerítették, inkább olyan volt, mintha kilépne egy nehéz kabátból.
Fentről látta, mi történik alatta, mégsem ez kötötte le. Figyelme hamar egy másik irányba fordult, egy időtlen tér felé.
Ott nem voltak másodpercek vagy percek, mégis éber maradt. Úgy érezte, jobban önmaga, mint valaha az életben. Mintha a földi Brianna csak egy kisebb rész lett volna valami nagyobb egészből.
Nem volt fájdalom, nem volt félelem, nem volt légszomj. Csak nyugodt, tiszta jelenlét.
Gondolattal formált környezet
Brianna történetének egyik legkülönösebb eleme, hogy a környezet reagált a gondolataira. Amit figyelt, lassan köré rendeződött. Mintha idő kellett volna a válaszhoz.
Ha felbukkant egy negatív gondolat, volt tere átfordítani pozitívvá, mielőtt alakot öltött volna. Tudatosan választott békés, szeretettel teli képeket, mert tudta, hogy ezek formálják majd a teret.
Számára ez azt jelezte, hogy a tudat a halál határain túl is teremtő erő.
Nyolc perc, vagy hónapok?
A földi óra pontosan nyolc percet mért. Brianna mégis hónapoknak élte meg. Volt ideje felfedezni, elmélkedni, és találkozni is azzal, amit ismerős jelenléteknek nevezett.
Nem állítja, hogy ezek emberek voltak a szó hétköznapi értelmében. Inkább tudati létezőknek tűntek, test nélkül, feltétel nélküli elfogással.
A csend hatalmas terében érzett egy nagyobb jelenlétet is. Bölcsnek, szeretettel telinek és türelmesnek írta le. Nem hallott hangot, mégis egyértelmű útmutatást kapott.
Számokból épül a valóság?
Brianna szerint az univerzum alapja a szám. Nem csak annyiban, hogy a fizika képletei leírják a világot. Úgy látta, a valóság maga is számtani mintákból áll, mintha kód lenne.
Ez az elképzelés nem új. Püthagorasz is hitt abban, hogy a számok a dolgok alapjai. Néhány fizikus a matematikai univerzum hipotéziséről beszél, amely szerint a világ gyökere matematikai szerkezet.
Brianna nem tanulmányaiból jutott ide. Azt mondja, ott egyszerűen tudta.
Visszatérés az életbe
A visszajövetel nehéz volt. Amikor magához tért, a teste sérült állapotban volt. Újra kellett tanulnia járni és beszélni. A hipofízise is károsodott, a hormonháztartása felborult, végül kísérleti agyműtétre volt szüksége.
Tart attól, hogy újra átéljen egy hasonló helyzetet, mégis hálás a tágabb nézőpontért. Ma azt mondja, tudatosan akar élni, még ha nincs is részletes menetrendje. Kevésbé fél a haláltól, jobban értékeli az életet, és figyel a gondolatai erejére.
Mit mond a tudomány a halálközeli élményekről?
A kutatók régóta próbálják élettani okokkal magyarázni a halálközeli élményeket. Sokan az anoxiát említik, vagyis az agy oxigénhiányát, ami torz időérzéket és látomásokat válthat ki. Mások az endorfinok és a dopamin hirtelen árhullámát hozzák fel, amely eufóriát és fényt idéző élményeket okozhat.
Vizsgálták a jobb temporoparietális kéreg szerepét is. Ez a terület kezeli a test térbeli érzékelését. Ha sérülés, roham vagy oxigénhiány éri, előidézheti a testből kilépés érzését, vagy az alagúton át történő mozgást.
E nézőpont szerint a halálközeli élmény nem kapu egy másik világba, hanem az agy védő, lezáró képsora.
Egy titok, amely kultúrákon át visszatér
Ami mégis figyelemre méltó, az a beszámolók hasonlósága. Az ókori egyiptomi szövegek más helyekre vezető utakat írnak le. A tibeti buddhizmus a bardóról tanít, a halál és az újjászületés közti átmenetről. Sok őslakos hagyomány folyón vagy hídon át vezető útról beszél, ahol ősök várnak.
A képek változnak, a motívumok mégis ismétlődnek. Fény, béke, ismerős jelenlét, ezek gyakran felbukkannak.
A modern történetekben is sorra megjelennek ugyanazok az elemek:
-A test elhagyásának érzése
-Haladás sötétségen át a fény felé
-Találkozás vezető lényekkel
-Életút áttekintése
-Döntés vagy utasítás a visszatérésre
Brianna elbeszélése illeszkedik ezekhez a mintákhoz, mégis ad egy külön sajátosságot, a számokból felépülő valóság képét.
A kérdés, amely nem tűnik el
Mi történt vele valójában? Tényleg átlépte a halál határát, vagy az agy zárta le így a történetet? A tudomány erre ma nem ad biztos választ.
Egy dolog látszik. Az ilyen élmények maradandó változást hozhatnak. Sokan kevesebb félelemmel, több együttérzéssel és tisztább céllal térnek vissza.
Brianna üzenete rövid, mégis erős: A halál nem vég, csak címváltozás.
Akár hiszünk neki, akár nem, van benne megnyugtató gondolat. Ha a halál valóban csak látszat, akkor a zárófejezet talán nem pont, inkább új kezdés.
