Orbán illegitimnek nevezte az új rendszert, de már a visszatérését tervezi
Orbán Viktor tusványosi beszéde már nem egyszerű ellenzéki helyzetértékelés volt. A volt miniszterelnök gyakorlatilag felvázolta, miként írná felül a választási vereség után kialakult közjogi rendet, ha a Fidesz újra kormányra kerülne.
Orbán illegitimnek nevezte a Tisza kétharmados többségével elfogadott alkotmánymódosítást, és azt állította: mivel szerinte a változtatás eleve érvénytelen, az abban szereplő korlátozások sem kötik. Ide tartozik a miniszterelnöki tisztséget legfeljebb két ciklusra korlátozó szabály is.
A volt kormányfő logikája tehát meglehetősen kényelmes: amit az ellenfele alkotmányos többséggel elfogadott, az nem létezik; amit ő korábban ugyanilyen többséggel épített fel, az érinthetetlen. Ha pedig visszatér, helyreállítja az eltávolított tisztségviselőket, és visszafordítja a Tisza által elindított közjogi átalakítást.
Ez nem egyszerű kormányváltási program. Inkább egy párhuzamos állam alkotmányos tervrajza.
Orbán azzal érvelt, hogy a köztársasági elnököt, az Alkotmánybíróság elnökét és más, korábban hosszú időre kinevezett vezetőket személyre szabott, visszamenőleges szabályokkal mozdítottak el. Ezeket az intézkedéseket bűncselekménynek, az egész alkotmányos átalakítást pedig illegitimnek nevezte.
A Tisza döntései természetesen bírálhatók. Jogászok vitathatják, megfeleltek-e a jogállamiság követelményeinek, sérült-e a visszaható hatály tilalma, vagy túllépett-e a parlamenti többség az alkotmányozó hatalom elfogadható keretein.
Ezek komoly kérdések. Csakhogy nem Orbán Viktor dönti el rájuk a végső választ Tusványoson, mikrofon előtt.
Az alkotmánymódosítás nem attól szűnik meg létezni, hogy a Fidesz elnöke illegitimnek nevezi. Amíg egy szabályt az arra jogosult intézmény nem semmisít meg vagy az Országgyűlés nem módosít, addig az a hatályos jog része. Orbán politikai véleménye nem alkotmánybírósági határozat, és a sértettség nem különleges jogforrás.
A beszéd legérdekesebb része a miniszterelnöki cikluskorlátról szólt. Orbán értelmezése szerint a maximum két ciklust engedő szabály rá nem vonatkozhat, mert azt egy általa illegitimnek tartott alkotmánymódosítás vezette be.
Ez azért különös, mert a volt miniszterelnök egyszerre állít két dolgot. Egyrészt azt, hogy az új rendszer jogilag nem létezik. Másrészt már tervezi, hogyan indulhatna benne újra a hatalomért.
Ha a választási és alkotmányos rend teljes egészében illegitim, akkor Orbán milyen szabályok alapján akar visszatérni? Részt venne egy általa törvénytelennek tartott választáson, majd győzelme után hirtelen mégis jogszerűnek tekintené annak eredményét?
A válasz vélhetően az, hogy számára nem a rendszer egésze illegitim. Csak azok a részei, amelyek akadályozzák személyes visszatérését.
A kétciklusos korlát egyértelmű üzenetet hordoz: Magyarország többé nem akar évtizedekre egyetlen emberhez kötött kormányzást. Orbán viszont már most közli, hogy ezt a szabályt nem fogadja el. Nem új vezetőt keres a Fidesz élére, hanem jogi kerülőutat saját maga számára.
„Mindenkit helyreállítanak” – Orbán nem megújulást, hanem restaurációt ígért
Orbán arról is beszélt, hogy egy későbbi Fidesz-kormány helyreállítaná az eltávolított tisztségviselőket és a korábbi közjogi állapotokat.
„Mindenkit helyreállítanak” – mintha a választás meg sem történt volna.
Ez önmagában is mutatja, mennyire nem tudott még szembenézni a vereséggel. Nem azt tervezi, hogyan alakíthatna ki új, szélesebb társadalmi támogatást élvező politikát. Nem arról beszél, milyen hibákat követett el a Fidesz, és kiket kellene lecserélni a pártban.
Úgy viselkedik, mintha az elmúlt hónapok csupán egy jogellenes közjáték lennének, amely után mindenkit vissza lehet ültetni a régi székébe.
A választók döntése azonban nem technikai hiba volt. Nem egy elrontott beállítás, amelyet a következő rendszergazda egy korábbi mentési pontra visszaállíthat. Az ország leváltotta a Fideszt, a Tisza kétharmados többséget szerzett, és felhatalmazást kapott az Orbán-rendszer intézményeinek átalakítására.
Hogy ezt a felhatalmazást jól használja-e, külön kérdés. De Orbán úgy tesz, mintha maga a választási eredmény lenne érvénytelen, mert az nem neki adott hatalmat.
A tusványosi beszédet hallgatva nehéz eldönteni, Orbán valóban így látja-e a helyzetet, vagy tudatosan épít egy párhuzamos valóságot saját híveinek.
Ebben a történetben a Fidesz nem elveszítette a választást, hanem egy illegitim rendszer áldozata lett. A hatósági vizsgálatok nem közpénzügyi ügyek feltárását jelentik, hanem politikai üldözést. A kétharmados parlament nem alkotmányozó többség, hanem önkényuralmi gépezet. A leváltott tisztségviselők pedig nem egy korábbi rendszer maradványai, hanem jogellenesen eltávolított mártírok.
Ez a narratíva politikailag hasznos lehet. Segít egyben tartani a tábort, amelynek nehéz lenne azt mondani: elvesztettük a választást, mert rosszul kormányoztunk, visszaéltünk a hatalommal, és az ország többsége változást akart.
Orbán ehelyett reményt kínál nekik. Nem kell elfogadniuk a vereséget, mert az valójában nem volt érvényes. Nem kell új politikát keresniük, mert a régi rendszer hamarosan visszatér. Nem kell más vezetőt találniuk, mert a cikluskorlát amúgy sem számít.
Ez rövid távon erőt adhat a Fidesznek. Hosszabb távon azonban egy olyan pártot hoz létre, amely már nem a társadalmat akarja meggyőzni, hanem saját tagjait tartja fogva egy végtelenített visszatérési ígérettel.
A volt miniszterelnök nem új Fideszt ígért. A régit akarja vissza.
Ugyanazokkal az emberekkel, ugyanazokkal az intézményi vezetőkkel, ugyanazzal a központosított hatalmi logikával és – minden jel szerint – ugyanazzal a miniszterelnökkel. A vereségből nem azt a következtetést vonta le, hogy változtatnia kell, hanem azt, hogy a választási eredményt kell majd politikailag és jogilag semlegesíteni.
Ebben rejlik a beszéd valódi döbbenete.
Orbán Viktor nem készül belenyugodni abba, hogy a magyarok leváltották. Olyan történetet épít, amelyben továbbra is ő a törvényes vezető, a Tisza csupán átmeneti megszálló, a hatályos alkotmány pedig figyelmen kívül hagyható papír.
Ez már nem egyszerű ellenzéki keménykedés. Ez annak bejelentése, hogy Orbán csak addig fogadja el a demokratikus játékszabályokat, amíg azok visszavezethetik a miniszterelnöki székbe.
A legnagyobb kérdés ezért már nem az, valóban visszatérhet-e.
Hanem az, hogy a Fidesz meddig hajlandó követni egy olyan vezetőt, aki a vereség feldolgozása helyett inkább eltörölné annak jogi következményeit.
