Életmód

Politikai bomba robbant az MNB-botrányban: újabb ingatlanok miatt tett feljelentést a jegybank

Az ügyből komoly politikai következmények is lehetnek.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetése feljelentést tett hűtlen kezelés, hanyag kezelés, csalás és hivatali visszaélés gyanúja miatt. Az eljárás öt, a jegybank tulajdonában álló ingatlan értékvesztéséhez kapcsolódik, derült ki az MNB csütörtöki közleményéből.

A feljelentés alapját az MNB-Ingatlan Kft. működésének átvilágításáról készült jelentés, valamint az érintett ingatlanokról szóló értékbecslések adják.

Az ügy politikai szempontból azért is figyelemre méltó, mert Ligeti Miklós, akit korábban elgáncsoltak az NVVH elnöki tisztségétől, néhány hónappal ezelőtt azt mondta, hogy szerinte akár bűnpártolás miatt is felelősségre lehetne vonni valakit. Megítélése szerint ez a személy Varga Mihály, aki a kormányváltás óta a jegybank elnöke.

Ligeti szerint Varga korábbi nemzetgazdasági miniszterként minden fontos információval rendelkezett, mivel két tagot is delegált az MNB felügyelőbizottságába. Ennek ellenére a felügyelőbizottság tagjai nem léptek fel a vagyonvesztés megakadályozása érdekében.

Jelentős túlárazásokat állapítottak meg

Az átvilágításról készült jelentés az ingatlanberuházásoknál jelentős túlárazásokat tárt fel. Az értékbecslések alapján az ingatlanok valós értéke jóval elmaradt a könyvekben szereplő összegektől. Emiatt felmerült, hogy a jegybankot vagyoni hátrány érte.

Az MNB közleménye szerint a jegybank székházának felújításával kapcsolatban az új vezetés már tavaly októberben feljelentést tett. Az ügyben időközben megkezdődött a nyomozás.

A most elkészült jelentés az ingatlan-adásvételek, a beruházási konstrukciók és a terven felüli értékcsökkenések vizsgálata alapján további öt ingatlanra is kiterjesztette a feljelentést. Az érintett ingatlanok a következők:

-a Balatonakarattyai Oktatási és Képzési Központ,

-a Bölcsvár,

-az MNB Budai Központ,

-az MNB Felügyeleti Központ és Pénzmúzeum,

-valamint az Optimum-Omega Ingatlanbefektetési Kft. tulajdonában álló Pallas Athéné Konferencia Központ.

Az MNB közleményében azt írta:

„A Magyar Nemzeti Bank új vezetése elkötelezett a felelős és átlátható gazdálkodás mellett. Ennek érdekében hivatalba lépését követően mindenre kiterjedő vizsgálatot folytatott le, áttekintette és racionalizálta a jegybank működését. Az új vezetés alatt a jegybank a törvényi mandátumának megfelelően alakítja működését, az ezen kívül eső tevékenységeket mérsékli.”

via