Ha elveszítünk valakit, akit szeretünk, nem csak a lelkünk változik meg, hanem az is, ahogy a világot érzékeljük.
A gyász után a megszokott helyek is idegennek tűnhetnek, pedig látszólag semmi sem lett más. A fotel az ablak mellett, a kabát a fogason, a bögre a szekrényben, ezek a hétköznapi dolgok hirtelen súlyt kapnak. Olyan érzéseket hozhatnak fel, amikre nem számítunk. Az otthon, ami korábban biztonságot adott, néha túl csendes és nyomasztó lesz. Ez teljesen emberi reakció. A gyász sokszor ott tapad meg, ahol a szeretet is jelen volt, és eleinte természetes, ha a tárgyak közelsége ad némi kapaszkodót.
Egy veszteség után a személyes holmik új jelentést kapnak. Emlékeztetnek közös pillanatokra, kimondatlan gondoskodásra, régi szokásokra. Sokszor azért ragaszkodunk hozzájuk, mert úgy érezzük, ezzel őrizzük a kapcsolatot. Megnyugtató lehet, hogy valami itt maradt abból, amit a szerettünk használt, viselt, megérintett. Idővel viszont előfordul, hogy bizonyos tárgyak már nem vigaszt adnak, hanem inkább fájdalmat. Nem a szép emlékeket hozzák elő, hanem a hiányt, és visszahúznak a veszteség pillanatához. Amikor ezt észrevesszük, az a gyógyulás része. Az elengedés nem felejtés, csak annak jele, hogy a szeretet nem csak a tárgyakban él.
Az otthon tere sokat számít a lelki felépülésben
Apró, tudatos változtatások segíthetnek, és nem jelentenek szakítást a múlttal. Át lehet rendezni egy sarkot, kinyitni egy rég kerülgetett szobát, elpakolni néhány dolgot a szem elől. Ezek kicsi lépések, mégis teret adnak. Nem csak fizikailag, hanem belül is. A gyógyulás nem arról szól, hogy mindent eltüntetünk, ami emlékeztet, hanem arról, hogy megtaláljuk az egyensúlyt. Maradhatnak emlékek, miközben az élet is mehet tovább. Erre nincs menetrend. Mindenki a saját ritmusában halad, és néha egy kisebb változás is megkönnyebbülést hoz.
Sokan úgy érzik jól magukat, ha megtartanak néhány igazán fontos emléktárgyat, a többit pedig elengedik. Ruhákat el lehet adományozni, személyes holmikat át lehet adni a családnak, vagy oda lehet ajándékozni annak, aki valóban hasznát veszi. Így a tárgyak nem tűnnek el nyomtalanul, hanem új helyen kapnak szerepet. A veszteség mellé lassan odaérhet a jószándék és a kapcsolódás is. A legfontosabb, hogy közben figyelj arra, mit bírsz el. A továbblépés nem az emlékek eldobását jelenti, hanem azt, hogy helyet csinálsz a nyugalomnak is. Idővel, türelemmel és kímélettel az otthon újra meleg és élhető lehet, úgy, hogy közben a szeretet is veled marad.
