Húsz évig éltünk együtt házasság nélkül.
Amikor a kapcsolatunk hűtlenség miatt véget ért, úgy hittem, ez a fejezet lezárult.
Ő pár hónap múlva újranősült, én pedig továbbléptem, és találtam egy társat, aki nyugalmat és örömöt hozott az életembe.
Nem gondoltam, hogy évekkel később a döntései visszatalálnak hozzám.
A szakítás után néha írt ünnepekkor vagy születésnapokon, rövid üzenetek, amelyek emlékeztettek a közös múltunkra.
Amikor megtudta, hogy lett egy kislányom az új páromtól, fájóan reagált, vádaskodott, nem gratulált.
Csendben maradtam, inkább óvtam a lelki békémet. Nem sokkal ezután balesetben meghalt. Józanító volt szembesülni azzal, milyen törékeny az élet, még valaki esetében is, akiről azt hitted, mindig ott lesz valahol a közelben.
Aztán jött a fordulat, amire nem számítottam. A végrendeletében engem nevezett meg egyedüli örökösként, nagyjából 70 millió forint értékű hagyatékra.
Teljesen megdöbbentem. Az akkori feleségét és a gyerekeit nem említette, a feleség pedig azonnal követelte, hogy adjak át neki mindent.
Hirtelen nehéz helyzetben találtam magam. Egyensúlyoznom kellett a meglepetés, a tisztességérzet, az ő utolsó akarata és mások elvárásai között.
A következő napok csendes ráhangolódással teltek.
Rájöttem, hogy ez az örökség nem pusztán pénz. Egy összetett üzenet volt. Benne volt a közös múltunk visszhangja, a kimondatlan megbánások, talán egy halk elismerés is, hogy valaha együtt építettünk életet.
Arra jutottam, hogy a hagyaték nem csak tárgyakról vagy összegekről szól.
Sokszor az a fontosabb, mit tanít rólunk és a döntéseinkről.
Előfordul, hogy a legnagyobb örökség nem a vagyon, hanem az esély, hogy megmutasd, ki akarsz lenni, amikor váratlan választás elé kerülsz.
