Hosszú, fájdalmakkal teli hetek után végre biztató hírekkel jelentkezett Agárdi Szilvi. A ritka és életveszélyes Lyell-szindrómával küzdő énekesnő közösségi oldalán számolt be arról, hogy állapota javulni kezdett, és már a gyógyulás jeleit tapasztalja.
Agárdi Szilvi nemrég megrázó őszinteséggel beszélt betegségéről, és videókban is megmutatta, milyen súlyos tünetekkel kell nap mint nap megküzdenie. Az énekesnő az elmúlt hetekben rendkívül nehéz időszakon ment keresztül, most azonban végre reménykeltő fordulatról számolhatott be követőinek.
Agárdi Szilvi végre a gyógyulás útjára lépett
„El sem hiszem, hogy ezt mondom, de hetek után végre a gyógyulás útja felé kanyarodok a Lyell-szindrómámmal kapcsolatban”
– osztotta meg örömét az énekesnő. Szilvi elmondta, hogy bőre már hámlani kezdett, amit jelenlegi állapotában a gyógyulási folyamat részének tekint. Bár az arca továbbra is erősen kipirosodott, és a gyulladás nyomai jól láthatók rajta, bizakodva tekint a következő időszak elé.
„Biztos látjátok, hogy az arcom rettentően piros, tehát most gyulladt állapotban van a bőröm” – fogalmazott.
A betegség egyik legfájdalmasabb tünetét a szájában kialakult sebek jelentik, amelyek miatt korábban még az étkezés is komoly megpróbáltatást jelentett számára. Most azonban ezen a téren is jelentős javulást tapasztalt: már nincs szüksége arra, hogy evés előtt lidokainnal érzéstelenítse a száját.
„Így is fájva eszek, de boldogság, hogy most nem kell!” – árulta el meghatottan.
Az énekesnő a nehézségek ellenére továbbra is rendíthetetlenül hisz a felépülésében, és hálás mindazoknak, akik az elmúlt hetekben mellette álltak.
„Isten továbbra is a tenyerén hordoz!” – jelentette ki.
Bejegyzésében azt is hangsúlyozta, mennyire sokat jelent számára a követőitől kapott szeretet és támogatás.
„A gyógyulás útjára kanyarodtam, már nem kell elérzésteleníteni a számat az evéshez és a bőröm is szépen hámlik és gyógyul. Isten csodája ez, de nagyon akarom én is a gyógyulást! Továbbra is köszönöm, hogy imádkoztok értem és gondoltok rám.”
Bár Agárdi Szilvire még hosszú felépülés várhat, a mostani javulás hatalmas előrelépést jelent számára. Az énekesnő szavai arról tanúskodnak, hogy a fájdalmas hetek után végre ismét reménykedve tekinthet a jövőbe.