Hosszú évekkel a válás után Curtis ismét megjelent Lauránál, hogy csipkelődjön, de nem azt találta, amire számított. Laura már három gyermek édesanyja volt, saját magánrepülője állt a ház előtt.
Dermedt csend ülte meg a nappalit. Laura feszült testtartással a krémszínű kanapé szélén foglalt helyet, ujjai az érintetlen teáscsésze peremét simogatták.
Curtis kihúzott háttal állt előtte, arca érzéketlen volt.
– Mindent aláírtam. Az ügyvéd hétfőn elküldi a végleges iratokat – mondta hűvösen.
A bőrönd már az ajtóban várt. Tizenkét év házasságot pakoltak ki egy pillanat alatt. Laura hallgatott, csak a férfit nézte, aki egyszer még a jövője volt.
– Már nincs értelme. Nincs gyerek, nincs láng. Nem várhatok tovább olyasmire, ami soha nem lesz – törte meg a csendet Curtis.
– Próbáltam – suttogta Laura.
– Én is akartam – felelte a férfi, de már nyitotta is az ajtót.
Odakint piros terepjáró várakozott, mellette Carol, az irodából ismert nő, mindig tökéletes sminkben, magassarkúban, előzmények nélkül.
Laura odament az asztalhoz, ránézett a válási papírokra, és meglátta az aláírását az övé mellett. Akkor még nem tudta, de az a feledésbe merült, elutasított és jogilag az övé volt minta egy napon megváltoztatja a sorsát.
Az orvosi rendelőben furcsa levendula és fertőtlenítő szaga keveredett. Laura mereven ült Dr. Evans előtt, összekulcsolt kézzel.
– Sajnos rendkívül kicsi az esélye a természetes fogantatásnak, Laura – mondta az orvos, mappát csúsztatva elé.
– Az AMH-szinted tovább csökkent az előző évhez képest.
– Más lehetőség nincs? Semmi? – tette fel halkan a kérdést Laura.
Az orvos együttérzően biccentett.
– Amit csak lehetett, megpróbáltunk. Ha fontolóra venné az inszeminációt donorral, vagy megőrzött mintával, még adhat egy esélyt magának.
Este, ahogy magára húzta a meleg plédet, Margaret jelent meg az ajtóban, két forró kávéval és egy csomag péksüteménnyel. Egy pillantás Laurára elárulta mindent.
– Nem sikerült – sírta el magát Laura. – Nincs esélyem, legalábbis természetesen.
Margaret letette a kávét, mellé ült.
– Az, hogy mi “természetes”, manapság már nem számít – mondta nyugodtan.
– Tudom, mit mondtál már, de nem tudom elengedni. Az anyaságot szeretném, Margaret. Mindennél jobban.
– Akkor csináld magadért, ne bosszúból, ne Curtis miatt. Te boldogságot érdemelsz.
Ez a néhány szó valamit megváltoztatott Laurában. Elhatározta, hogy nem vár tovább senkire. Két héttel később időpontot foglalt a meddőségi klinikára. A székhely egy virágbolt és egy mosoda között bújt meg, mégis, Laura tudta, hogy itt kezdődik újra az élete.
Amikor a recepciós rákérdezett, igényt tart-e Curtis mintájára, habozás nélkül igent mondott. A nővér megjegyezte, hogy a minta még mindig rendelkezésre áll, hiszen Curtis évekkel ezelőtt aláírta a hozzájárulást. Mintha egy filmben történt volna mindez, de Laurának ez most a valóság lett.
Aznap este Laura a tükör előtt fésülte a haját, előtte a mappa a kezelés részleteivel. Mellette egy régi esküvői fotó porosodott.
– Te ezt sosem akartad. Nekem viszont ez volt minden vágyam – suttogta. A fényképet elrakta, a fiókot becsukta, és hátat fordított a múltjának.
Másnap indult az IVF(mesterséges megtermékenyítés). Most már nem volt szükség engedélyre vagy jóváhagyásra. Az álom csak az övé volt, ezt senki nem veheti el tőle.
Curtis eközben élvezte az új életét. Plüss fejtámlára dőlve itta a whiskyt egy hotelszobában, miközben Carol selyemköntösben billegett mellette.
– Ma valamiért nagyon csöndben vagy – csipkelődött Carol.
– Az exed jár a fejedben? – kérdezte mosolyogva.
Curtis vállat vont. – Már nem az én gondom.
– Valószínűleg még mindig utánad sír – mondta Carol, miközben rúzsát igazította a tükörben. – Talán már örökbe fogadott egy macskát is.
Curtis szinte elégedetten bólintott. – Gyerek nélkül hagytam. Igazából jót tettem vele.
Mégsem hagyta nyugodni Carol kérdése.
– Szerinted még mindig reménykedik? Te voltál az élete.
– Nem tudom – sóhajtott fel Curtis, majd újabb italt töltött, hogy elűzze a bizonytalanságot.
Lauránál eközben minden a jövőről szólt. Aláírta a szükséges dokumentumokat, elindultak a hormonkezelések, és első alkalommal úgy érezte, valóban új esélyt kapott. Nem nézett többé hátra.
Curtis gyanútlan maradt, örömteli napokat élt meg Carol oldalán. Ha néha kétsége támadt, italba fojtotta, Carol pedig mindig megnyugtatta: “Hamarosan neked is lesz saját gyereked.”
Egy reggel krémszínű boríték érkezett Curtis szállodai szobájába: Gyertek el, nézd meg, mit hagytál magad mögött. Azt hitte, Carol akar valami extrémet, ezért követte az utasítást. Arra viszont nem számított, amit látott. Egy fényes, Bennett Private feliratú repülő várakozott rá.
Felszállt, és az utastérben Laurát pillantotta meg – nyugodtan, fehér ruhában.
– Szia, Curtis – köszönt Laura.
– Laura? Mi folyik itt? – hebegte.
– Itt volt az ideje, hogy utolérj – válaszolt Laura.
– Magánrepülővel utazol ma már? – kérdezte zavartan Curtis.
– Néha. A hármasikrekkel egyszerűbb így – vágta rá Laura.
Curtis levegő után kapkodott. – Hármas ikrek…?
– Két kislány, egy fiú. Hatévesek – mondta Laura.
Odadott egy fotót, amin három vidám gyerek áll a kertben. Curtis nem hitt a szemének.
– De azt mondták, nem lehet…
– Csak te hitted ezt – felelte Laura csendesen.
– Nekem csak annyi kellett, hogy higgyek magamban, mikor te már rég feladtad.
– Ők az enyéim? – kérdezte megtörten Curtis.
– Igen. Aláírtad a papírokat. Minden jog szerint az én gyerekeim – mondta Laura nyugodtan.
Curtis hangja elcsuklott. – Miért hívtál ide?
– Hogy megmutassam, a befejezés, amit adtál nekem, nem lezárás volt – válaszolta Laura. – Egy új fejezet kezdete.
Az ajtó kinyílt, a gyerekek boldogan futottak be: – Anya! – és átölelték Laurát. Curtis mozdulni sem tudott.
– Ő Curtis bácsi, egy régi barátom – mondta Laura.
A gyerekek illedelmesen üdvözölték, majd elszaladtak. Laura még egyszer Curtisre nézett. – Nem volt szükségem bosszúra. Nekem béke kellett. Ezt pedig az anyaság, és az új élet adta meg.
Curtis elismerte, hogy a gyerekek gyönyörűek.
– Köszönöm – mondta Laura.
– Itt ér véget a te történeted. Az enyém csak most kezdődik.
Curtis kiszállt a gépből, és nézte, ahogy Laura három gyermekével a felhők közé emelkedik. Most érezte csak igazán, mit veszített. Nem csak a feleségét, hanem a reményt is, amit a szeretet és a kitartás teremthet, még a legnehezebb időben is.
Most már tudta, nincs visszaút.
