Az életben sokféle emberrel találkozunk, és néha valakinél azt érezzük, mintha nem önmaga lenne. Kifelé mosolyog, alkalmazkodik, közben mégis marad bennünk egy furcsa bizonytalanság. Az ilyen viselkedést sokan egyszerűen „kamunak” vagy „kétszínűnek” hívják.
Ezek az emberek gyakran könnyen felveszik mások hangulatát, érdeklődését, sőt, akár a stílusát is. Kívülről ez ártalmatlannak tűnhet, mégis fárasztó lehet velük kapcsolatban lenni. Általában azért, mert nem az őszinteség vezeti őket, hanem a megfelelési vágy, a bizonytalanság, vagy az, hogy mindenáron jó színben akarjanak feltűnni.
A pszichológia több, egymáshoz kapcsolódó mintát is leír ezzel kapcsolatban. Kutatások szerint gyakran megjelennek olyan személyiségvonások, amelyek a manipulációhoz és az empátia hiányához köthetők, például a narcizmus, a machiavellizmus és a pszichopátia. A narcizmusnál jellemző az önfontosság érzése és a csodálat igénye, miközben kevésbé számít, mit érez a másik. A machiavellizmus inkább az ügyeskedésről és a mások befolyásolásáról szól. A pszichopátia pedig a bűntudat és a megbánás gyengeségével járhat, ezért az érzelmi bántás is könnyebbé válik.
Sokan a gyerekkort is ide sorolják, mint lehetséges hátteret. Aki kevés érzelmi biztonságot, kötődést vagy megerősítést kapott, később könnyen gondolhatja azt, hogy csak akkor fogadják el, ha szerepet játszik. Rövid távon ez védelmet adhat, később viszont bezárhatja egy olyan körbe, ahol nehéz valódi kapcsolatokat építeni.
Ahogy Kernberg is írja: a hamis viselkedés sokszor pajzsként indul, később viszont fal lesz, nemcsak az emberben, hanem a kapcsolataiban is.
Az alábbi négy jel gyakran együtt jelenik meg.
1. Következetlen viselkedés
A kétszínű emberek egyik legfeltűnőbb jele a változó viselkedés. Más arcukat mutatják különböző társaságokban, és gyorsan igazítják a mondandójukat a helyzethez. Emiatt nehéz megfogni, mit gondolnak valójában.
Például határozottan kedvesek lehetnek a vezetők felé, közben lekezelők azokkal, akiktől nem várnak semmit. Máskor pedig átveszik annak a véleményét, stílusát, érdeklődését, akit épp lenyűgöznének. Ettől a környezetük gyakran összezavarodik, mert a kép folyamatosan változik.
Idővel az is feltűnhet, hogy túloznak, színeznek, vagy akár kitalálnak részleteket, csak hogy előnyt szerezzenek. A szavaik és a tetteik sokszor nem találkoznak, a nézeteik pedig attól függnek, ki hallgatja őket. Egy barát, kolléga vagy párkapcsolati társ előbb-utóbb megérzi, hogy valami nem stimmel.
Persze mindenki alkalmazkodik néha. A gond ott kezdődik, amikor ez rendszer lesz, és minden beszélgetésben azt kell figyelni, vajon most melyik „verziójukkal” találkozunk.
2. Állandó megerősítésigény
A kétszínű viselkedés mögött gyakran ott van a folyamatos igény a visszajelzésre. Sok ilyen ember akkor érzi magát biztonságban, ha dicsérik, ha figyelmet kap, vagy ha mindenki jóváhagyja, amit csinál.
Emiatt a beszélgetések könnyen körülöttük forognak. Sok szó esik a sikereikről, bajaikról, terveikről, és kevesebb tér marad a kölcsönösségre. Nem mindig direkt csinálják, mégis hosszabb távon egyoldalúvá válhat a kapcsolat.
Amikor valaki ennyire a kedveltségre épít, nehezebben vállalja fel a valódi érzéseit. Ezért a kapcsolat sokszor felszínesnek hat, mert a cél nem az őszinteség, hanem a jó benyomás.
Néha mindenkinek jól esik a biztatás. Viszont ha valaki szinte csak ebből él, az könnyen felborítja az egyensúlyt, és a másik fél állandó „megtartó” szerepbe kerül.
3. Manipuláció, finoman adagolva
Sokan nem hangosan, nem látványosan manipulálnak, hanem ügyesen, apró mozdulatokkal. Tudják, mit szeretnél hallani, és pont úgy mondják, hogy hasson. Használhatnak kedveskedést, sajnáltatást, bókokat, vagy épp célzott hallgatást.
Gyakran nagyon finom a nyomás, például jól időzített dicséret, félmondatok, sejtetések, vagy olyan történetek, amelyek „véletlenül” az ő oldalukra billentik a helyzetet. Közben a másik fél bizonytalanná válhat, és elkezdhet magában kételkedni, mert nem tudja pontosan megfogni, mi történt.
Ehhez sokszor társul kisebb-nagyobb csúsztatás. Előfordul, hogy feljavítják a saját eredményeiket, a hibáikat pedig elkenik. Nem mindig rosszindulatból, inkább azért, mert védeni akarják a magukról épített képet. Csakhogy amikor a történet állandóan változik, a bizalom is gyorsan fogy.
Egy idő után a környezetük azt érezheti, hogy sosem kapja meg a teljes igazságot. A sok apró füllentés pedig pont elég ahhoz, hogy a kapcsolat ne tudjon mélyülni.
4. Határok figyelmen kívül hagyása
A kétszínű embereknél gyakran gond a személyes határok tisztelete. Túl közel jönnek túl gyorsan, túl sokat kérdeznek, vagy úgy lépnek be helyzetekbe, mintha magától értetődő lenne a jelenlétük. Néha ez csak „túl sok megosztás”, máskor viszont egyértelmű határátlépés.
Az is előfordul, hogy nem fogadják el a nemet. Addig győzködnek, amíg a másik fél inkább beadja a derekát, csak hogy legyen vége a nyomásnak. Ettől sokan úgy érzik, mintha sarokba szorították volna őket, még ha kívülről nem is drámai a helyzet.
Közben gyakori a képmutatás is. Beszélhetnek őszinteségről, hűségről, kedvességről, de a tetteik nem mindig ezt mutatják. Sőt, néha pont azt csinálják, amit másoknál elítélnek.
Idővel ezt nehéz nem észrevenni. A szép szavak helyett a viselkedésük lesz az, ami igazán beszél, és ha a kettő rendszeresen ütközik, a kapcsolat menthetetlenül sérül.
Összegzés
A jelek felismerése nem arról szól, hogy mindenkit elemezni kell. Inkább arról, hogy tudd, mit látsz, és ne magyarázd meg mindig magadnak. Ha azt veszed észre, hogy valakinél állandó a következetlenség, elmosódnak a határok, megjelenik a manipuláció, vagy a szavak nem egyeznek a tettekkel, érdemes hátrébb lépni.
Ez nem jelenti azt, hogy rögtön ki kell zárni valakit az életedből. Viszont a saját nyugalmad miatt jó óvatosnak lenni.
Sokat segít, ha tisztán látod, ki vagy, mit akarsz, és mi fér bele neked. Ha tudsz nemet mondani, ha kiállsz a határaidért, és kimondod az igényeidet, nehezebben húznak csőbe. Így nagyobb eséllyel találsz olyan embereket, akik őszintén kapcsolódnak.
A túlzott szerepjáték gyakran bizonytalanságból jön, nem erőből. Ettől még nem kötelességed eltűrni. Távolságot tartani nem kegyetlenség, hanem önvédelem.
A jó kapcsolatok idővel épülnek fel. Közös értékek, kölcsönös tisztelet és biztonság kell hozzá, hogy önmagad lehess, állandó bizonyítás nélkül.
