Emberek Megható

A 92 éves nőnek azt mondták, már csak hetek vannak hátra az életéből – dacolva az esélyekkel, találkozik az ükunokájával

A 92 éves nőnek azt mondták, hogy már csak hetei vannak hátra – de ő megcáfolta az orvosok véleményét, hogy megismerhesse az ükunokáját, akit róla neveztek el.

Az üknagyszülők már 75 éve házasok, és tökéletesen tisztában vannak a család fontosságával. A pár dédunokája, Kayla Tracy, megosztotta a történetüket, hogy megmutassa, milyen az igaz szerelem, és mire képes a remény, hiszen mindketten alig várták, hogy találkozhassanak újszülött ükonokájukkal.

Kayla elmondta, hogy a dédnagyapja harcolt a második világháborúban, és az a mottója, hogy „minden nap, amikor nem dolgozol, megrövidíted az életedet egy nappal.” Egész életében e szerint élt.

„Megvakult, és 90%-ban siket, de még mindig fát vág, és eteti a halakat a tóban a 34 hektáros földjükön” – mondta Kayla.

A házaspárnak 3 fia, 7 dédunokája és 12 ükonokája van

„75 év. Ez a szerelmespár 75 éve házas. Ez alatt a 75 év alatt sok szívfájdalomban, nevetésben és boldogságban volt részük. Istenfélő emberek, és minden vasárnap templomba jártak” – mesélte Kayla.

Nemrég azonban a család megsemmisítő hírt kapott. Kayla 92 éves dédnagyanyjának azt mondták, hogy már csak három hete van hátra, miután az orvosa a veseelégtelenség jeleit fedezte fel az idős nőn.

Kayla nővére ekkor úgy döntött, otthagyja a munkát, hogy gondoskodni tudjon a dédnagyanyjáról. Kayla nővére ekkor már terhes volt, és egészen addig gondozta az idős nőt, amíg a terhesség 36. hetében vajúdni kezdett.

„A dédnagymamám mindig azt mondogatta neki, hogy szeretné megérni, hogy találkozhasson az újszülött kislánnyal. Azon a napon, amikor Magnolia Jean megérkezett, a dédnagymamám nagyon izgatott volt! Különösen, mivel a babát róla, Jean Roperről, nevezték el” – mondta Kayla.

Amint a kislány megszületett, Kayla dédnagymamája a gyógyulás jeleit kezdte mutatni. Elkezdett újra házimunkát végezni, főzni, és alig várta, hogy végre megismerhesse újszülött ükonokáját.

Kayla, aki profi fotós, meg is örökítette a különleges pillanatot

Elmondta, hogy a dédnagyanyja tovább erősödött, és kilenc héttel a szívszorító diagnózis után, férjével együtt ünnepelték 75. házassági évfordulójukat – Kayla pedig ott volt, hogy megörökítse a különleges pillanatokat a házaspár birtokán.

„Ezek a fotók az egyik oka annak, hogy fotós lettem. Számomra az jelent mindent, hogy megörökíthetem, megállíthatom ezeket a pillanatokat a családomnak” – mondta Kayla, akinek fotósként saját vállalkozása van.

„Minden egyes pillanatot élvezek, amikor őket fotózhatom. Áldottnak érzem magamat, hogy megörökíthettem egy ilyen igaz szerelmet. Olyan szerelmet, amit remélem, én is megtapasztalhatok a férjemmel. Azt akarom, hogy mindenki lássa ezeket a képeket, és tudja, hogy az igaz szerelem valóban létezik” – tette hozzá Kayla.

A képeken valóban látszik a házastársak egymás iránt érzett őszinte szeretete. Jean végül megismerhette a család legújabb tagját, és ez egyértelműen újult erővel töltötte őt el a folytatáshoz.

A szerelem, amit ők ketten egymás iránt éreznek, nyilvánvaló ezeken a gyönyörű képeken. Örülök, hogy Jean időt tölthetett a család legújabb tagjával, ez egyértelműen új erőt adott neki a folytatáshoz. 

via

via