Öt régi barátnő kényelmesen elhelyezkedett a nagy pokrócokon, a nyári délután melegében. Jól megérdemelt pihenésüket töltötték, nevetgéltek, megosztották egymással a friss híreket, aztán néha csak csendben néztek a távolba.
Nem messze tőlük egy kosár állt a homokban, tele házi finomságokkal. Volt benne sütemény, gyümölcs és hideg ital is. A nők jókedvűen ettek, beszélgettek és lazítottak.
Ekkor váratlanul egy kutya rohant feléjük. Közepes termetű, keverék eb volt, óvatos tekintettel és kócos bundával. Körbe-körbe futott a társaság körül, ugatott, csóválta a farkát, mégis volt valami nyugtalanító a mozdulataiban.
„De aranyos!” nevetett fel az egyik nő, és egy darab kekszet nyújtott felé.
„Biztos éhes” tette hozzá a másik, majd ő is odadobott neki egy falatot.
A kutya azonban rá sem nézett az ételre. Tovább szaladgált egyik nő és a másik között, és egyre hangosabban ugatott. A barátnők ekkor megdermedtek egy pillanatra, mert érezték, hogy itt valami nincs rendben.
Aztán az egyikük, aki a legfigyelmesebb volt közülük, hirtelen elsápadt.
„Nézzétek meg a bundáját!” kiáltotta remegő hangon.
Az oldalára mutatott. A vöröses szőr között sötét cseppek látszottak, vérfoltok.
Először csak bizonytalanul néztek egymásra, aztán közelebb hajoltak. A kutya mancsán és az oldalán friss vér nyomai voltak.
„Jézusom… megsérült?” kérdezte ijedten az egyik barátnő.
A kutya mégsem tűnt sebesültnek. Nem bicegett, nem nyüszített, és fájdalmat sem mutatott. Ehelyett hirtelen elrohant a sziklás partszakasz felé.
A nők összenéztek, majd utánaindultak. Felkapták a takaróikat, és gyors léptekkel átvágtak a forró homokon. Alig tudták tartani a tempót, mert a kutya fürgén ugrált előttük.
Ahogy közelebb értek, a szívük összeszorult. A sekély víz közelében, a nedves homokon egy férfi feküdt mozdulatlanul. A feje alatt sötét vértócsa terült el, mellette pedig egy vizes szikla csillogott. Valószínűleg megcsúszott, elesett, és beverte a fejét.
A kutya odaszaladt hozzá, megszaglászta, majd újra ugatni kezdett, mintha segítséget követelne. A nők idegesen néztek egymásra, aztán az egyikük elővette a telefonját, és felhívta a mentőket. Zihálva, remegő kézzel mondta el, mi történt.
„lélegzik?” kérdezte az egyik barátnő, miközben leguggolt mellé.
„Alig…” felelte halkan a másik, és a férfi mellkasára tette a kezét.
A nők próbálták ébren tartani a férfit, nyugtatták a kutyát, és várták a mentőt. Mindannyiuk fejében ugyanaz járt: ha ez az eb nem fut oda hozzájuk, talán sosem veszik észre, hogy alig néhány lépésre a vidám strandolásuktól komoly baj történt.
Pár perccel később már hallatszott a mentő szirénája. A férfit óvatosan hordágyra emelték, a nők pedig megkönnyebbülve figyelték, ahogy az egészségügyi dolgozók ellátják a sebeit.
A kutya végül lenyugodott egy kicsit. Odament az egyik nőhöz, és hagyta, hogy megsimogassa, mintha megköszönné a segítséget.
Ez a történet jól mutatja, hogy egy figyelmes állat is életet menthet, ha időben észreveszi a bajt.
