Állatok

A fiú piros estélyi ruhát és rúzst viselt az iskolai bálra – a tanárok sírva fakadtak, amikor megjelent

Korben még 12 éves korában eldöntötte, hogy estélyi ruhában szeretne elmenni az iskolai bálra, és ezt az álmát 16 évesen valóra is váltotta. Az angliai Norfolkban élő fiú flitteres, piros szmokingot viselt csokornyakkendővel, és hozzá hosszú, piros szoknyát, amivel osztálytársai és tanárai tetszését is sikerült elnyernie. Édesanyja, Nina Green, aki szintén támogatta őt a ruhaválasztásban, egy fotót is megosztott róla a közösségi médiában – írja a BBC.

„12 évesen a fiam bejelentette, hogy estélyi ruhában akar elmenni az iskolai bálba. Négy évvel később megvalósítottuk az álmát. Hihetetlenül büszke vagyok rá, hogy hű volt önmagához, és az a fogadtatás, amiben az iskolában része volt, hihetetlen volt” – írta az édesanya.

„Önmagaként akart menni, miközben kifejezi a nőies oldalát is – felül szmokingban, alul szoknyában, nagy hatással volt rá Billy Porter színész. Korben akart lenni… de ruhában” – tette hozzá.

Korben nagyon boldog volt, hogy úgy jelenhetett meg a bálban, ahogy elképzelte, és édesanyja támogatása is sokat jelentett neki.

„Ezzel egy üzenetet akartam küldeni – az lehetsz, aki akarsz” – mondta a fiú. A ruha Korben osztálytársait is lenyűgözte. „Amint kiszállt a kocsiból, mindenki ujjongott, én pedig sírtam, és a tanárok egy része is sírt, mert pontosan az volt, aki lenni akart” – idézte fel Green.

„Mindenki nagyon támogató volt, és az osztálytársai is hihetetlenek voltak. Ha hagyod, hogy a gyereked az legyen aki, a legjobbat hozod ki belőle” – tette hozzá.

Az édesanya ugyanakkor az elfogadás fontosságáról is beszélt.

„Vannak emberek a világon, akik még mindig nem értik, de semmi sem lehet jobb annál az érzésnél, hogy elfogadnak” – mondta, és hozzátette, hogy azóta egy másik szülő is tanácsot kért tőle, akinek a fia nemrég mondta el a családjának, hogy meleg. Green örömmel segít más szülőknek, és szeretné mindenkinek megmutatni, mennyire fontos, hogy támogassák a gyerekeiket.

„Őszintén remélem, hogy ez segít másoknak elfogadóbbnak lenni, a büszke szülők érezni fogják, hogy nincsenek egyedül, és megünnepelhetik a gyerekeiket, a fiatalok pedig láthatják, hogy van egy közösség, ha szükségük van rá. El kell fogadnod a gyerekeidet, olyannak, amilyenek.”

A bejegyzés, amit a nő Twitteren osztott meg, azóta rendkívül népszerű lett, és rengeteg támogató hozzászólás érkezett mellé. A képeket még a Ru Paul Drag Race sztárja, Michelle Visage is megosztotta, aki Korben hatalmas kedvence. „Csodálatos, gyönyörű anya vagy, a gyereked pedig igazi SZTÁR!” – írta. Korben nagyon boldog volt, amikor megtudta, hogy Visage megosztotta a képeit. Ekkor éppen a London Pride-on voltak, ahol valaki még fel is ismerte Korbent a képekről.

A Twitteren megosztott üzenet mellé ugyanakkor számos más támogató hozzászólás is érkezett, és sokan hasonló történeteket osztottak meg saját gyerekeik képével.

„A támogatás és a pozitivitás elsöprő volt, és teljesen elnyomta azt a néhány negatívumot, amelyekről nem is veszünk tudomást. Ez az ő élete, és hagyom, hogy élje” – írta Green egy közös fotó kíséretében, ami a Pride-on készült róla és a fiáról.

via