14 házastárs, akik kifigurázzák egymást és a házasságukat is
Attól nem lesz rosszabb vagy kevésbé sikeres a házasságuk, hogy lazán és nyiltan mernek beszélni a közös életük részleteiről. Sőt, ettől csak őszintébbé
Attól nem lesz rosszabb vagy kevésbé sikeres a házasságuk, hogy lazán és nyiltan mernek beszélni a közös életük részleteiről. Sőt, ettől csak őszintébbé
A tanulóvezetők nem csupán jogosítványt szerezhetnek a tanfolyam során. Olyan élményekkel is gazdagodhatnak, amiket más körülmények között nem kapnának meg. Na, de a
A gyerekek bármiféle tudatosság nélkül is szellemesebbeket tudnak mondani, mint a humoristák egy része. Ezen képességük a felnőttekétől eltérő logikájukból és az őszinteségükből
Lajost egy nagyon súlyos dologgal vádolják meg. A bíró pedig kihallgatja őt: – Azzal vádolják Önt, hogy megölte az anyósát. Miért tette ezt?
Pista bá elindul a szomszéd faluba motorral. Megállítja őt egy rendőr. – Hát ez meg milyen sisak? – kérdezi a hatósági közeg. –
Kovács doktor egy reggel összeveszik a feleségével, és kiszalad a száján: – Borzalmas vagy az ágyban! – aztán bevágja maga mögött az ajtót.
Mindennap megnézzük arcunkat a tükörben, de lehet, hogy erre még soha nem gondoltunk! Nos, melyik áll formája egyezik meg a tiéddel? Keresd ki
Napi horoszkóp 2024. április 18. Kos (III. 21.–IV. 20.) Uralkodó bolygója ma nehéz konstellációban áll a Szaturnusszal, így aztán ön teljesen tanácstalan lehet
A 2023-es és 24-es év hozott hideget és meleget, de többnyire inkább rosszat a legtöbb embernek. De melyek azok a csillagjegyek, akiknek 2024
Pistabácsi bepereli a dúsgazdag nemzetközi multicéget, mivel a vállalat teherkocsija belement Pistabácsi kisteherautójába. Eljön a tárgyalás napja, és a multi ügyvédje drága öltönyében