A királyfi bejelentkezik a kínai császárhoz
A királyfi bejelentkezik a kínai császárhoz, hogy szeretné elvenni a lányát. A császárnak az a feltétele, hogy a királyfi állja ki a három
A királyfi bejelentkezik a kínai császárhoz, hogy szeretné elvenni a lányát. A császárnak az a feltétele, hogy a királyfi állja ki a három
A diplomaosztó napján sokéves munkájuk gyümölcsét arathatják le a diákok. Az ünnepség jelentős hagyományokkal rendelkezik már itthon is, de Amerikában még ennél is
Huba a halálos ágyán magához kéreti a nejét. Így szól hozzá: – Az az utolsó kívánságom, hogy miután meghaltam, menj hozzá a Tóth
A férfi egy gyönyörű csokorral állít be a nőhöz. Erre a nő azt mondja: – Gyanítom, hogy most szét kell r@kj@m a lábamat.
Kedveskéim.. ! Amint tudjátok, tökig vagyok kérdésekkel Magyar Péterrel kapcsolatban. Ez nem titok, hiszen szinte valamennyit meg is osztom veletek. Sőt, a legutóbbi
Szoboszlai Dominik, a magyar válogatott sztárja és a Liverpool középpályása két mérkőzés után egyetlen gólpasszal áll a labdarúgó Európa-bajnokságon. Az eddigi teljesítménye alapján
Rozika lelkesen újságolja az édesanyjának: – Anya végre nekem is van pasim! – Na és ki az! – érdeklődik az anya. – Képzeld,
Minden kornak megvannak a maga furcsa szépségideáljai. Ki ne mormogta volna már magában, hogy „mennyivel jobb volt régen a divat”, amikor meglát valamilyen
Meghal a férj, és a túlvilágon egyből vagy húsz öreg nő veszi körül és mind ezt mondják: – Szia fiam, én vagyok az
Magyar Péter megmutatta a két kisfiát- Atyaég ilyen cuki gyerekeket még nem láttál Sűrű Napok Magyar Péter Életében Magyar Péter az elmúlt időszakban