Emberek Nők

Ez az anyuka 46 évesen egypetéjű hármas ikreket szült: „1 a 20 milliárdhoz volt az esélye”

A 46 éves Audrey Tiberius egypetéjű hármas ikreknek adott életet, miután évek óta küzdött azért, hogy teherbe essen.

Audreynak már volt négy fia, de mindig is úgy képzelte, hogy legalább hét gyereke lesz. Mivel azonban természetes módon nem esett teherbe, in vitro megtermékenyítéssel próbálkozott. Miután konzultált erről egy szakértővel, megtudta, hogy mindössze 10% esélye van a sikerre.

„Közölték velem, hogy sajnálják, de a petesejtjeim túl öregek. Három kör IVF-fel próbálkoztunk, és mindegyik kudarcot vallott” – mesélte a nő.

A utahi anyuka 41 éves kora óta próbált teherbe esni, és 45 éves korában végre sikerrel járt. A hármas ikrek teljesen természetes úton fogantak, és idén március 30-án látták meg a napvilágot. Audrey és a férje, a 41 éves Tyler Tiberius a Sky, River és Bay nevet adta a babáknak. Az ikrek csatlakoztak négy idősebb testvérükhöz – Marcus 13, James 11, Christian 9, Max pedig 7 éves.

„A legtöbb szakértő szerint annak az esélye, hogy természetes úton egypetéjű hármas ikrek szülessenek, egy a 200 millióhoz. Beszéltem egy statisztikussal, és úgy tűnik, annak az esélye, hogy egy 45 éves nő egypetéjű hármas ikreknek adjon életet egy a 20 milliárdhoz” – mondta az édesanya.

Az orvosok szerint meglehetősen ritka, hogy egy 46 éves nő teljesen természetes úton teherbe essen. Még ha az anya egészséges is, előfordulhat, hogy az első trimeszterben elvetél, mert a méhnyálkahártya nem olyan egészséges.

Audrey Tiberius azonban egyetlen percre sem veszítette el a reményt, megtanult bízni a testében, és hitt abban, hogy a babák biztonságban lesznek.

„Imádkoztam, hogy a babáim biztonságban legyenek, és hogy akkor hozzam őket világra, amikor itt az ideje – és pontosan így is történt” – mondta.

„Mindig is hét gyereket akartam, ez volt az álomszám. De nem gondoltam, hogy ez megtörténhet a korom miatt” – tette hozzá az édesanya, beismerve, hogy korábban nem volt tisztában vele, milyen hatással lehet a termékenységére az öregedés. Mivel a nagymamájának is születtek gyerekei a 40-es éveiben, feltételezte, hogy az ő esetében sem lesz probléma ezzel.

„Nem tudtam, hogy az idősebb hírességek gyakran használnak fagyasztott petesejtet vagy donorokat” – vallotta be. „Az orvosoknak beszélniük kéne a nőknek erről és a lehetőségeikről, hogy megkíméljék őket a szívfájdalomtól.”

A házaspár egyértelműen csodának tartja a hármas ikrek születését. „Ez statisztikailag annyira valószínűtlen, hogy csakis csodaként magyarázható.”

Az édesanya elérzékenyült, amikor a három rendkívüli csodáról beszélt. Azt kívánta, bárcsak mindenkinek annyi gyermeke lehetne, amennyit a szíve kíván, és megértette, hogy ő mérhetetlenül áldott.

via

via