Emberek

Hogyan néz ki az a magyar fiú most, aki Kelemen Annává operáltatná magát

Takács Gagastar Milán, akit ma már gyakran Tinának szólítanak, 16 éves kora óta prostituáltként keresi a kenyerét.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Miss Gagastar Milan? (@gagastar_milan) által megosztott bejegyzés

Egyik életcélja pedig nem más, minthogy pont úgy nézzen ki, mint Kelemen Anna. Bár elmondása szerint belsőleg már most is nagyon hasonlítanak, külsőleg is szeretne olyan lenni, mint példaképe.

Fotó: Takács Gagastar Milán/Facebook

Gyermekkorom óta rajongok Kelemen Annáért. Számomra ő a legnagyobb magyar idol. Nagyon becsülöm azért, hogy vállalta a mai Magyarországon azt, amivel foglalkozik. Már fiúként is rá akartam hasonlítani, miatta szőkíttettem ki a hajam. Nagyon intelligens nőnek tartom.

Hasonlítunk abban, hogy mindketten egyfajta szőkenő-szerepet játszunk, holott több eszünk van annál, mint amit mutatunk. Mindketten imádunk szórakoztatni, és megmutatni azt, amink van„- nyilatkozta a Borsnak.

A fiú elárulta azt is, hogy minél jobban hasonlítson Kelemen Annára, plasztikai műtéteket is bátran bevállal.

Mióta nőnek öltözöm, több lehetőségem akad, sőt több hódolóm is lett, mint idáig volt. Szeretném másfél éven belül a melleimet és a számat is megcsináltatni. Ezen kívül már a nemátalakító műtéten is elgondolkoztam.

via