Csütörtökön hozták nyilvánosságra a 71 éves korában meghalt pankrátorlegenda, Hulk Hogan halálának pontos okát. A már jó ideje betegeskedő Hogant a szíve vitte sírba.
A világ egyik legismertebb pankrátora, a legendás Hulk Hogan, július 24-én, 71 éves korában halt meg floridai otthonában. A halál hivatalos okát csütörtökön hozták nyilvánosságra: akut miokardiális infarktus, vagyis szívroham végzett vele – közölte a Daily Mail.
A Page Six által megszerzett dokumentumok alapján Hogan egészségi állapota már jó ideje aggodalomra adott okot. Kórtörténetében szerepelt a pitvarfibrilláció (AFib), egy olyan szívritmuszavar, amely szabálytalan és gyakran rendkívül gyors szívverést okoz. Emellett ismert volt, hogy a sztár korábban krónikus limfoid leukémiával (CLL) is küzdött.
Az amerikai pankrátorlegenda, polgári nevén Terry Bollea, utolsó napjaiban gyengének és fáradtnak érezte magát. Eric Bischoff, egykori kollégája és barátja a 83 hét Eric Bischoff-fal című podcastban osztotta meg az utolsó találkozásuk részleteit:
Láttam rajta, hogy gyenge. Fáradtnak látszott. Azt mondta: »Nagyon örülök, hogy látlak, de kicsit zavarban vagyok, hogy így látsz, mert eléggé beteg voltam.« Mégis ugyanaz a srác maradt. Erőfeszítés volt neki beszélni, de a személyisége így is átragyogott.
Hogan halálát természetesnek nyilvánították, és a Pinellas Megyei Törvényszéki Tudományos Központ által jóváhagyott hamvasztási összefoglaló alapján dokumentálták. Az orvosszakértői hivatal szóvivője megerősítette: hamvasztási kérelmet kaptak, de a pontos időpontot nem tudták megadni.
A pankráció széles körű elterjedéséhez hozzájáruló Hulk Hogan halálhíre sokakat megrendített, többek között Donald Trump és Sylvester Stallone is fájdalmukat fejezték ki a pankrátor távozásával kapcsolatban, de özvegye is megtörten vett búcsút párjától.