Életmód Emberek Férfiak Nők

16 személy, akik maguk mögött hagyták a rossz szokásaikat, és elindultak a saját útjukon

Az életben az egyik legnehezebb dolog, változtatni a szokásainkon, mert belekényelmesedtünk, vagy csak egyszerűen ragaszkodunk hozzájuk. Bármi legyen is az ok, szerintünk nagyszerű dolog, ha valaki mer megújulni, és dicséretet érdemelnek mindenképpen, ahogy a most következő emberek is.

1. „Az út nem volt könnyű, de úgy élek, ahogy korábban nem tudtam. Egészségesebben és erősebben!”

2. „Csak azt sajnálom, hogy nem tettem meg korábban”

3. „A septorhinoplasztika előtt, és 2 héttel utána.”

4. „Az első kép 2020 februárjában készült, és 2 évvel később örülök, hogy megtartottam ezt a pólót, így tudtam összehasonlítást végezni.”

5. „Vad volt az elmúlt év, végre van nyakam, és sokkal jobban érzem magam.”

6. „Csajok, ne gondolkodjatok tovább rajta. Ne halljátok meg a rossz megjegyzéseket. Menjetek neki, aztán dolgozzatok keményen. Minden nap.”

7. „Gyomorszűkítő műtét 2019 júniusában, 147-ről 63-ra”

8. „Submentális zsírleszívás, 9. heti frissítés”

9. „Még mindig le kell fogynom körülbelül 45 kilót, hogy elérjem a célomat.”

10. „23 hónap után végre sikerült. Az utamnak még nincs vége, de szuper büszke vagyok magamra.”

11. „Orrplasztika – 3 hónap után, aggályok nélkül”

12. „8 hónap: Csak amikor összehasonlítom az arcképeket, akkor látom, hogy mekkora fejlődést értem el.”

13. „Végre látom a különbséget az államon a zsírleszívás után, 9,5 héttel a műtét után.”

14. „Lefogytam 36 kilót, és most már mindenki kedves velem.”

15. „Mindegyik kép közvetlenül a születésnapom előtt készült, egy év különbséggel. Sok az ünnepelni való!”

16. „Orrplasztika előtt/10 héttel a műtét után”

via