“Holly babát” 40 évvel az eltűnése után élve találták meg | A szüleit rejtélyes módon meggyilkolták

Holly Marie Clouse-t több mint 40 évvel azután találták meg élve, hogy szüleit megölték egy Houston melletti távoli vidéken.

Hollyt és szüleit, Tina Gail Linn Clouse-t és Harold Dean Clouse Jr. szüleit utoljára 1980-ban látták a rokonok, amikor a floridai Volusia megyében lévő otthonukból Texasba költöztek asztalosmunkát végezni – számolt be a Fox 13 News. Nem sokkal később azonban egyéves lányukkal együtt eltűntek.

A házaspár már körülbelül két hónapja halott volt, amikor 1981. január 12-én megtalálták a holttestüket, amikor egy kutya vezette a mentőket a csontjaikhoz. Deant megverték, megkötözték és betömték a száját, amikor rátaláltak. Tinát megfojtották. Azonban akkor még nem azonosították őket.

Az eltűnt csecsemőjüknek sem találták meg a nyomát.

Brent Webster, Texas első főügyészhelyettese szerint valószínűleg 1980 decembere és 1981 januárja között gyilkolták meg őket – írja az ABC News. Tina és Dean személyazonosságát a houstoni erdőben talált két személyt az Identifinders International 2021 októberében állapította meg genetikai genealógia segítségével.

Eltűnt lányuk, Holly azonban továbbra is rejtély maradt a nyomozók és a hatóságok számára.

A genealógusok megkeresték a családtagokat is, hogy megosszák velük a nyomozás eredményeit. „Természetesen, ha ilyen híreket kapsz, sírsz a telefonban” – mondta Debbie Brooks, aki utoljára 1978-ban látta a testvérét, Haroldot. „Igen, kaptunk egy érzelmi lezárást, de további kérdéseink is vannak” – tette hozzá.

A család ugyanis azt is tudni szerette volna, mi történt Harold és Tina kislányával, Holly Marie-vel, akit a családja utoljára 1980-ban látott. 2021 elején, nem sokkal azután, hogy a szülei személyazonosságát megerősítették, az Eltűnt és Kizsákmányolt Gyermekek Nemzeti Központja kiadott egy fotót, amelyen Holly Marie felnőttként látható – legalábbis ahogy a számítógépes programok szerint jelenleg kinézhet.

DNS-minták felhasználásával folytatták a nyomozást, hogy a nő nyomára bukkanjanak, és végül 2022-ben sikerrel is jártak, és újabb választ adhattak a Clouse és Linn családoknak – Holly Marie él, és egészséges.

A folyamatban lévő nyomozás miatt bizonyos részleteket nem hoztak nyilvánosságra, például Holly gyermekkorával kapcsolatban. A nyomozók a munkahelyén találkoztak Hollyval, éppen aznap, amikor az édesapja 63. születésnapja lett volna.

A nő mindössze órákkal később videó-beszélgetésben megismerkedhetett azokkal a családtagokkal, akik egyéves kora óta nem látták, és akiknek a létezéséről mindaddig nem is tudott.

„Csak az számít, hogy Holly életben van, és boldog, és most már tudja, hogy nagy családja van, és ezek az emberek évtizedek óta szerették őt” – mondta Allison Peacock, a Family History Detectives alapítója, aki a családtagok segítségével 6 hónapon át kereste a házaspár eltűnt lányát, régi feljegyzéseket és képeket gyűjtve a nyomozáshoz.

„Az egész család jól aludt tegnap este. A Hope For Holly Project sikeres volt a Texas Cold Case Unitnak köszönhetően” – mondta Cheryl Clouse, Holly nagynénje.

A két család több mint 40 éven át gyászolt, és végig azon töprengtek, mi történhetett a házaspár gyerekével, és most a fejlett technológiának köszönhetően végre megtalálták őt.

via

via