Az egyik legismertebb fotó alanya a kép elkészítése óta szívszorítóan nehéz életet élt.
A háborús övezetekben készült fotóktól kezdve a klímaváltozás hatásait bemutató képekig számos híres fotó került be a történelembe.
Az egyik, az „Afgán lány” című fotót Steve McCurry háborús fotós készítette 1984-ben.
McCurry a fotót a pakisztáni Nasir Bagh menekülttáborban készítette, körülbelül abban az időben, amikor a Szovjetunió megszállta Afganisztánt.
Valószínűleg felismered a képet, amelyen egy fiatal lány éles zöld szemekkel közvetlenül a kamerába néz.
De bár ez az ikonikus kép világszerte híres, miután 1985-ben a National Geographic címlapján jelent meg, a legtöbb ember nem ismeri a fiatal lány történetét és azt, hogy mi történt vele később.
A fényképen látható lány Sharbat Gula, aki akkor 12 éves volt.
Anyja vakbélgyulladásban halt meg, amikor ő még csak nyolc éves volt, és sok más afgánhoz hasonlóan ő is Pakisztánba költözött.
Csak 2002-ben azonosították, ekkor Sharbat már harmincas éveiben járt.
„Fejét büszkén tartotta”
„Az 1984-es fotó méltóságát, ártatlanságát, szívét, kitartását és állhatatosságát mutatta. Szavak nélkül, csupán az arcával emberivé tette a háborús menekültek valódi küzdelmét világszerte” – mondta McCurry az Al Jazeera-nak 2016-ban.
„Úgy gondolom, hogy arckifejezésében volt egy kis dac. Arcvonásai meghatározták a menekültek kollektív érzéseit és küzdelmét.
Úgy gondolom, hogy minden afgánnak közös érzése, hogy nehéz életet élnek, de mi át fogjuk vészelni ezt és kitartunk. Arcvonásai zavartak voltak, de fejét magasra tartotta.”
Amikor McCurry újra megtalálta Sharbatot, ő Pakisztánban élt a családjával, 13 évesen ment férjhez – nem sokkal azután, hogy a fotó készült.
Sajnos Sharbat egyik lánya röviddel a születése után meghalt.
„Amikor 2002-ben újra megtaláltuk, már anya volt, és továbbra is küzdött, hogy eltartsa a családját” – mondta.
„Láttuk, hogy az arcán megmutatkozik a nehézségek hatása.
A klíma, a szorongás, a megfelelő higiénia hiánya és a rossz táplálkozás miatt megkeményedettnek tűnt. Annak ellenére, hogy ennyit kellett elviselnie, még mindig kitart.”
Letartóztatás Pakisztánban
2016-ban Sharbat újabb nehézségekkel szembesült, miután letartóztatták, mert állítólag hamis papírokkal élt Pakisztánban, amit ő tagadott.
Amióta újra találkozott McCurryvel, elvesztette férjét, Rahmat Gult, és második lányát is, akik hepatitis C-ben haltak meg.
22 éves lánya egy két hónapos kislányt hagyott maga után.
Sharbat 15 napot töltött börtönben, ebből egy hetet a kórházban töltött, ahol ő maga is hepatitis C-vel küzdött.
„Ez volt életem legnehezebb és legrosszabb eseménye” – emlékezett vissza.
Pakisztán később felajánlotta, hogy maradhat az országban, de ő elutasította.
„Megmondtam nekik, hogy hazamegyek. Azt mondtam: »35 évig itt tartottak, de végül így bántak velem. Elég volt«” – nyilatkozta a BBC-nek.
„Ha vissza akarok menni, akkor csak azért, hogy imádkozzak a férjem és a lányom sírjánál, akik a házunk előtt vannak eltemetve.”
Miután Kabulba repülték, az akkori elnök, Ashraf Ghani ajándékba adta neki egy lakás kulcsait.
Heather Barr, a Human Rights Watch (HRW) kutatója akkoriban így nyilatkozott: „Ez a nő szimbólum az afgánok és Pakisztán számára is.
Az, ahogy Pakisztán a média előtt parádéztatta, az afgán kormány megalázásának tűnt: itt van ez a nő, aki el kellett meneküljön az önök országából a miénkbe.
Az afgán kormány azzal válaszolt, hogy pompásan üdvözölte őt. Az üzenet az volt: mi tudunk gondoskodni a saját népünkről.”
Másodszor is elmenekült Afganisztánból
Sharbat biztonságba jutásának útja azonban még nem ért véget, és 2021-ben, az afgán tálibok hatalomátvétele után Olaszország menedékjogot adott neki és gyermekeinek.
Olaszország egyike volt azoknak az országoknak, amelyek az amerikai csapatok kivonulása után több száz afgánnak segítettek elmenekülni.
A La Repubblica 2022-es interjújában beszélt a fotóval kapcsolatos érzéseiről és arról, hogy most már képes gyermekeinek oktatást biztosítani.
„Az a fotó sok problémát okozott nekem… Jobban örültem volna, ha soha nem készül el. Jól emlékszem arra a napra, amikor az a fotós megérkezett a Nasir Bagh tábor iskolájába. Gyerek voltam. Nem szerettem a fotókat. Az afgán kultúrában a nők nem szerepelnek fotókon. De nem volt sok választásom” – mondta.
„Először aggódtam a fotóm nyilvánosságra kerülése miatt, de amikor megtudtam, hogy sok embernek/menekültnek nyújtottam támogatást/segítséget, akkor boldog lettem.
Amikor visszatértünk Kabulba, a kormány szállást biztosított nekünk és támogatott minket, de a férjem családja nem értett egyet azzal, hogy a lányom tanuljon, pedig ő szerette volna.
Nem tehettem semmit, hogy megváltoztassam ezt a döntést. De ma már tehetek. Itt szabadok vagyunk, választhatunk. A lányom orvos akar lenni, és megígértem neki, hogy mindent megteszek, hogy valóra váltsam az álmát.”
Azok, akik először hallottak Sharbat történetéről, megdöbbentek, amikor megtudták, hogy milyen nehéz élete volt, annak ellenére, hogy az arca az egész világon ismerős.
Az egyikük így írt: „Ez megmutatja, hogy a nehéz élet mennyire öregíti az embert. Most csak 53 éves.”
Egy másik így fogalmazott: „Gyerekként a képét tartottam az iskolai könyvemben, mert valamiért megérintette a lelkemet. Nagyon sajnálom, hogy ennyit kellett átélnie. Remélem, most biztonságban van, és jól van a családjával. Minden jót kívánok neki.”
Egy harmadik így írt: „Sajnálom, hogy ilyeneken kellett keresztülmennie, de leginkább az erejét és elszántságát csodálom olyan helyzetekben, amelyeket sok nyugati nő, különösen manapság, nem tudna kezelni. Dicséretet érdemel, nem pedig sajnálatot.”
