Egy csendes élet Tennessee-ben
Nyolc éve voltunk házasok. Nem éltünk nagy lábon, de a kis házunk meleggel és nevetéssel telt meg.
David csendes ember volt, az a fajta, aki munka után átölelte a lányunkat, adott egy puszit a homlokomra, és sosem panaszkodott.
Pár hónapja mégis történt valami. Folyton fáradt volt, állandóan vakarta a hátát, a pólóin apró bolyhok maradtak. Legyintettem rá, gondoltam szúnyogcsípés vagy enyhe allergia.
Egy reggel, amíg aludt, felhúztam a pólóját, hogy bekenjem krémmel, és ledermedtem.
Apró piros dudorok borították a hátát. Először csak párat láttam. Aztán napok alatt megszaporodtak, tucatjával bukkantak fel, furcsa, szinte szimmetrikus csoportokban.
Olyannak tűntek, mintha parányi rovarpeték bújnának a bőre alá.
Felforrósodott a fejem. Éreztem, hogy baj van.
– David, ébredj fel – ráztam meg. – Azonnal kórházba megyünk!
Ásított egyet, és elmosolyodott. – Nyugi, drágám, ez csak kiütés.
Nem tudtam megnyugodni. – Nem, ez nem normális. Kérlek, induljunk.
Pánik a kórházban
Egyenesen a Memphis General Hospital sürgősségijére mentünk. Az orvos ránézett David hátára, és az arca megváltozott.
Elsápadt, majd a nővérnek szólt: – Hívja a rendőrséget, most!
Elnehezült a gyomrom. Miért rendőrség, egy kiütés miatt?
– Mi történik? – kérdeztem remegő hangon. – Mi a baja?
Nem válaszolt azonnal. Pár másodperc múlva két nővér rohant be. Letakarták David hátát steril lepedőkkel, és kérdezni kezdtek:
– Volt vegyszer a közelében?
– Mivel foglalkozik?
– Volt másnak is hasonló tünete a családban?
Hebegve mondtam: – Építkezésen dolgozik. Új helyszínen van pár hónapja. Fáradt volt, de azt hittük, a túlórától.
Amikor megjöttek a rendőrök
Negyedóra múlva két rendőr lépett be. Csak a monitorok halk pittyegése hallatszott.
Miért vannak itt?
Hosszú percek után visszajött az orvos. Nyugodt volt, de határozott.
– Mrs. Miller, kérem, ne ijedjen meg. A férjének nem fertőzése van. Ezek a nyomok nem természetesek. Valaki szándékosan okozta.
Megmerevedtem. – Valaki… csinálta ezt?
Bólintott. – Úgy véljük, vegyi irritáló anyag érte, közvetlenül a bőrére kerülhetett. Késleltetett reakciót okozott. Jókor hozta be.
Könny szaladt a szemembe. – De ki bántaná őt, és miért?
A rejtett veszély
A rendőrök a munkájáról kérdeztek. Kollégák, műszakok, öltöző, hozzáférés a ruháihoz.
Ekkor beugrott valami. Mostanában később jött haza. Azt mondta, takarítania kell a területet. Egy este erős vegyszerszagot éreztem a ruháján, de elviccelte.
Amikor ezt elmondtam, az egyik nyomozó a doktornak nézett, és komoran bólintott.
– Ez megmagyaráz sok mindent – mondta halkan. – Nem véletlen. Valaki maró anyagot kent a pólójára vagy a bőrére. Ez bántalmazás.
Elnehezedtek a lábaim. Belekapaszkodtam a szék támlájába, hogy el ne essek.
Kiderül az igazság
Néhány nap kezelés után javult az állapota. A vörös hólyagok visszahúzódtak, halvány hegek maradtak.
Amikor elég erős volt beszélni, megfogta a kezem. – Sajnálom, hogy nem szóltam előbb. Van egy ember a munkahelyen, a művezető. Azt akarta, hogy írjak alá hamis számlákat olyan anyagokról, amik sosem érkeztek meg. Nem vállaltam. Megfenyegetett, de nem hittem, hogy idáig fajul.
Zuhogtak a könnyeim. A becsületes, nyugodt férjem azért szenvedett, mert tisztességes maradt.
Igazság és gyógyulás
A rendőrség mindent megerősített. Egy Rick Dawson nevű alvállalkozó titokban vegyi irritáló anyagot kent David pólójára, amíg átöltözött. Azt hitte, így ad leckét.
Rick-et letartóztatták, a cég teljes vizsgálatot indított.
Nem tudtam, megkönnyebbüljek vagy dühös legyek. Hogy lehet valaki ennyire kegyetlen, pár hazug dollárért?
Ami igazán számít
Azóta máshogy tekintek a biztonságra és a családra. Régen azt hittem, a veszély idegenektől jön. Most már tudom, néha ismerős arc mögött rejtőzik.
Ma is összeszorul a mellkasom, ha eszembe jut, ahogy az orvos azt kiáltotta, hogy hívják a rendőrséget. Az a kiáltás viszont megmentette David életét.
Néha, amikor végigsimítom a halvány hegeket a hátán, David halkan azt mondja: – Talán ez jel volt fentről, hogy lássuk, mi az igazán fontos.
Igaza van.
A szeretet nem a könnyű napokban bizonyít. A viharban igen, amikor egymás kezét szorítva nem engedjük el.
